BOON - Sport - DVTK

2018.04.18. 07:33

Tesztmeccsek az új Diósgyőri Stadionban

Miskolc - A jövő héten csütörtökön játszhatják az új diósgyőri stadionban az első mérkőzés(eke)t.

Miskolc - A jövő héten csütörtökön játszhatják az új diósgyőri stadionban az első mérkőzés(eke)t.

Két héttel ezelőtt, április 5-én hivatalos megerősítést nyert, hogy az új diósgyőri stadionban május 5-én játszhatja első tétmérkőzését a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata, amikor a megye másik élvonalbeli együttese, a Mezőkövesd Zsóry FC gárdája lesz az ellenfele.

Bejárásra érkeznek

Az Észak-Magyarország értesülése szerint nem ez lesz az első meccs az új létesítményben, ugyanis a jövő héten csütörtökön, vagyis április 26-án tesztmeccset, -meccseket rendezhetnek az Andrássy úti „kehelyben”. Mint arról korábban már többször beszámoltunk: ahhoz, hogy egy új stadionban a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett küzdelemsorozatok keretében mérkőzéseket lehessen játszani, több feltételnek is meg kell felelni. Ezek között szerepel az is, hogy a szövetség műszaki szakemberei, és biztonsági munkatársai az általuk szerzett személyes tapasztaltakról elfogadójelentést készítsenek. Ennek jegyében a jövő héten csütörtökön bejárásra érkezik az MLSZ-ből egy delegáció, és ezen a napon élesben is tesztelhetik a rendszert, de nem csak ők, hanem rendezőként a DVTK is, és nem utolsósorban a nézők, a szurkolók. Ugyanis a szövetség előírása szerint a pályahitelesítés előtt két tesztmérkőzést is kell tartani, és lapunk információi alapján ezt ugyanezen a napon egyszerre tudják le a létesítmény üzemeltetői.

Villanyfényes utánpótlásmeccs?

A jövő hét csütörtökre egy utánpótlás­-mérkőzést is szerveznek, a másodosztályban listavezető Diósgyőr U17 csapatának részvételével, akiknek az ellenfelük egy előre hozott bajnokin az Újpest korosztályos gárdája lehet (ha az ellenfél beleegyezik az időpont módosításba). Érdekesség, hogy ezen a találkozón akár a bajnoki aranyát is bebiztosíthatja a piros-fehér gárda, ha az addig sorra kerülő meccsek eredményei is úgy alakulnak, illetve további kuriózum, hogy ez a tervezett összecsapás lehet az első tétmeccs, és egyben villanyfényes találkozó az új stadionban.

A 2011-es Diósgyőr

Nem ez az első meccs, mert a tervek szerint az első mérkőzésre április 26-án, 17.30-tól kerül sor a diósgyőri kehelyben, amikor a DVTK 2011-es együttese, az akkori szakvezető, Benczés Miklós irányításával lép pályára. Az eredeti tervek szerint a Gellei Imre vezette Magyarország öregfiúk válogatottja ellen léptek volna pályára a piros-fehérek, ám lehetséges, hogy egy korban hozzájuk közelebb álló együttessel mérkőznek meg jövő csütörtökön.

Amennyiben mindent rendben találnak a teszt­napon, akkor másnap, vagyis április 27-én hitelesítheti a pályát a Magyar Labdarúgó Szövetség, és ezek után kérheti a DVTK, hogy itt játszhassa a jövőben a tétmérkőzéseit. Elsőként a május 5-ei, Kövesd elleni megyei rangadót, amelynek tétje mindkét fél számára a kiesés elkerülése elleni harcban a minél eredményesebb szereplés.

ÉM-BCS



A tesztnap résztvevői lehetnek

A DVTK NB II-es kerete a 2010/11-es évadban

Kapusok: Rados Ivan, Tajti Norbert. Védők: Vadász Viktor, Igor Gal (horvát), Budovinszky Krisztián, Gohér Gergő, Savo Rakovic (szerb), Nagy Tamás. Középpályások: Dobos Attila, Mohamadou Abdouraman (kameruni), Lippai Ákos, José Luque (spanyol), Vicente Arze (bolíviai). Támadók: George Menougong (kameruni), Granát Balázs, Bogáti Péter, Illés Richárd (szlovákiai), Pál Szabolcs, Faggyas Milán, Bacsa Patrik.

További játékosok voltak a 2010/2011-es szezonban, akik többségében az ősszel kaptak lehetőséget néhány mérkőzésen: Giák Tamás, Rakaczki Bence † (a tehetséges fiatal sportoló 2014. január 16-án, 20 évesen hosszú betegség után elhunyt), Eperjesi Gábor, Czégel Máté, Horváth Gábor, Kovács Ádám, Kovács Zsolt, Somogyi Szabolcs, Demkó Balázs, Bihari Gyula, Halgas Tibor, Zsivóczky Norbert, Szabó Dávid, Szabó Péter, Bogyó Károly, Roszel Róbert (szlovákiai).

A DVTK NB I-es kerete az 2011/12-es évadban

Kapusok: Rados Iván, Farkas Balázs, Giák Tamás. Védők: Savo Rakovic (szerb), Kovács Zsolt, Igor Gal (horvát), Gohér Gergő, Nagy Tamás, Budovinszky Krisztián, Vadász Viktor. Középpályások: Francisco Gallardo (spanyol), Vicente Arze (bolíviai), Mohamadou Abdouraman (kameruni), Takács Péter, Halgas Tibor, Szabó Péter, Illés Richárd (szlovákiai), José Luque (spanyol), Lippai Ákos, Bogáti Péter, Dobos Attila. Támadók: Enrique Carenno (spanyol), George Menougong (kameruni), Pál Szabolcs, l’ Imam Seydi (szenegáli, francia), Bacsa Patrik, Tisza Tibor.

A téli átigazolási időszakban érkezett: Vági András, Fernando Fernandez (spanyol), Youssef Sekour (marokkói, francia), Bernardo Frizoni (brazil).

Vezetőedző: Benczés Miklós. Pályaedző: Vitelki Zoltán. Kapusedző: Veréb György. Erőnléti edző: Javier Reyes (spanyol).


[related-post post_id="3826830"]

[related-post post_id="3818492"]

[related-post post_id="3811877"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!