BOON - Sport - DVTK

2017.06.21. 10:03

Veréb György ott lesz a DVTK kispadján

Miskolc - Veréb György marad a csapat mellett, tapasztalatára szüksége van Bódog Tamásnak.

Miskolc - Veréb György marad a csapat mellett, tapasztalatára szüksége van Bódog Tamásnak.

Bódog Tamástól, a DVTK szakmai igazgatójától megkérdeztük, hogy mennyiben változik Veréb György helyzete azt követően, hogy napvilágot látott: az eddigi kapusedző új szerepkörbe kerül, szakmai tanácsadóként dolgozik majd.

– Abban egyeztünk meg vele, hogy a kapusok munkáját a jövőben is segíti, vagyis marad a csapat mellett – jelentette ki a szakmai igazgató. – Rendkívül nagy tapasztalatára szükségünk van, nem tudjuk, és nem is akarjuk őt nélkülözni. Nagyvisnyóra is eljött velünk, de elengedtük, hogy a nevével fémjelezett kapustáborban, Abaújszántón jelen lehessen. Veréb Gyuri bácsi nem csak az edzéseken lesz velünk, hanem valószínűleg a meccseken is, mert jelezte, hogy a jövőben is szívesen leül a kispadra.

Arra a felvetésünkre, hogy ezek szerint a kapusok közvetlen felkészítése nem a szakmai tanácsadóvá lett 67 éves klub ikon feladata lesz a jövőben, azt válaszolta Bódog Tamás, hogy a Veréb Györggyel folytatott beszélgetése során kiderült számára, hogy tisztában van az egykori cerberus azzal, hogy valószínűleg futballtörténelmet írt, hogy ennyi idős koráig kapusedzőként dolgozott.

ÉM-BCS



Előrelépés: vezetőedzőből szakmai igazgató Diósgyőrben

"Ez a fajta új munkamegosztás, a vezetőedzői feladatok kibővítése a tulajdonos kérésére történt." A múlt hét pénteken este jelentették be a DVTK NB I-es labdarúgócsapatánál, hogy változik a leosztás a szakmai munkában, a felnőttcsapat mellett.

Már nem Veréb György a DVTK kapusedzője

Játékosként, edzőként, vezetőként sok évtizede szolgálja a DVTK-t Veréb György. Az utóbbi években kapusedzőként vállalt szerepet a sikerekben a 67 éves szakember.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!