BOON - Sport - DVTK

2016.11.30. 09:20

Labdarúgó Magyar Kupa: Putnok vs. DVTK - Két osztálynyi különbség, de…

Miskolc, Putnok - Megyei „rangadót” játszanak szerdán 12 órától a putnoki Várady Béla Sporttelepen.

Miskolc, Putnok - Megyei „rangadót” játszanak szerdán 12 órától a putnoki Várady Béla Sporttelepen.

A Magyar Kupában az NB III-as Putnok FC vendége az NB I-es DVTK lesz, a mérkőzésről élőben tudósítunk a Borsod Online-on: dvtk.boon.hu.

– A bajnokságban most átlagos, vagy inkább hullámzó a teljesítményünk – mondta Koszta Péter, a putnokiak vezetőedzője. – Utolsó négy meccsünk nem úgy sikerült, ahogyan elvártuk, ahogyan reméltük. A kupa azonban merőben más: ezen a sorozaton a kisebb csapatoknak elsősorban az a céljuk, hogy városukba, községükbe élvonalbeli együttest hozzanak el. Mi ezt már sokadjára tesszük: korábban találkoztunk már az MTK Budapest, az Újpest FC, a Budapest Honvéd, a Paksi FC, a Kaposvári Rákóczi és a Vasas FC csapataival. Volt, hogy oda-visszavágós rendszeren küzdöttünk ellenük, de akadtak egymeccses fellépéseink is az elmúlt hét-nyolc évben. Ennek jegyében nagyon örülünk a DVTK-nak. A piros-fehérek most jó passz­ban vannak, egymás után kétszer nyertek, igyekszenek búcsút inteni a kiesőzónának.

Ha rosszat fog ki

A szakvezető hangsúlyozta, hogy természetesen tisztában vannak az erőviszonyokkal, tudják, hogy a Diósgyőr az esélyes, a továbbjutás várományosa.

– Nekünk csak akkor lehet sanszunk, ha ellenfelünk rossz napot fog ki – folytatta Koszta Péter. – Kissé leegyszerűsítve: a pillanatnyi forma, a jobb helyzetkihasználás dönthet. Picit befolyásolhatja a játékot a pálya talaja is, hiszen éjszaka fagy, nappal felenged a föld, az olvadás következtében pedig mély lehet a gyep, amely akár megtréfálhatja a labdarúgókat. Egyébként kerettagjaink közül egykor többen is a DVTK-ban szerepeltek, s ezt ki hosszabb, ki rövidebb ideig tette. Őket természetesen különösen hajtja a bizonyítási vágy. Akárhogyan alakul majd a mérkőzés, mi a tisztes helytállás jegyében vonulunk majd a közönségünk elé. Úgy kalkulálunk, hogy Miskolcról és környékéről ötszázan, Putnokról és környékéről pedig szintén ötszázan váltanak majd jegyet, azaz sok szurkoló lesz majd jelen.

A hazaiak közül Zimányi A. és Czégel sérült, ők nem szerepelhetnek.


[poll id="1286"]


Vannak tervei

A Diósgyőrt ezt megelőzően kétszer is „északra” – Egerbe, és Salgótarjánba – vetette a sorsolás, s ez harmadszor is így lett, csak most közelebbi a „célhelyszín”, jelesül Putnok. Az élvonalbeli piros-fehérek a hét végi, Paks elleni bajnoki siker után végre fellélegezhettek, hiszen elkerültek a kieső helyről. De mik az elképzelések a Magyar Kupában? – kérdeztük minderről Horváth Ferenc vezetőedzőt.

– Az, hogy minél tovább jussunk, de a pillanatnyi cél az, hogy jussunk túl ezen a fordulón, és akkor már a legjobb 16 között leszünk, lennénk – jelentette ki a DVTK szakvezetője. – Természetesen, nekem személy szerint is vannak elképzeléseim a sorozat esetében, szerintem a játékosoknak is…

Pluszban motiválja

Az ugyancsak megyei, harmadosztályú Putnok nem ismeretlen az Andrássy útiak előtt, hiszen a klub tartalék­együttese egy osztályban szerepel a PFC-vel: szeptember 11-én a Koszta Péter által irányított putnokiak 2-1-re verték a „kis Diósgyőrt”.

– Beszélgettem, beszélgettünk Sütő Szilárd edzővel, néztünk összefoglalókat, az informátoraink feltérképezték ellenfelünket, úgyhogy igyekeztünk a lehető legteljesebb mértékben képbe kerülni a Putnokkal kapcsolatban – fogalmazott Horváth Ferenc. – Sok olyan játékosuk van, akik játszottak valamilyen szinten a DVTK-ban, és trénerüknek is van diósgyőri kötődése.

Ezen a ponton visszakérdeztünk: mennyire motiválja pluszban majd mindezen tény az egykori diósgyőrieket?

– Biztos mindent el fognak követni azért, hogy nyerjenek, úgy készülnek, hogy életük egyik legjobb meccsét játsszák. Meg akarják mutatni, hogy nekik itt, Diósgyőrben lenne a helyük – szögezte le Horváth Ferenc.

Az együttes legutóbb Salgótarjánban „csak” 1-0-ra nyert, ezért arról is érdeklődtünk, hogy a szakember elégedett lenne-e a legkisebb arányú győzelemmel, vagy azért vannak nagyobb elvárásai a játékot tekintve?

– Lényegtelen, hogy miként, de a csapat nyerjen, és menjen tovább, tovább… – hangsúlyozta Horváth Ferenc, aki a kezdő tizenegyben biztosan számol Liptákkal és Elekkel, akik eltiltás miatt szombaton nem léphetnek gyepre a Vasas elleni bajnokin.

A DVTK-ban eltiltott nincs, viszont sérülés miatt hiányzik Antal, Nikházi, Németh M., Ternován, Lázár, Oláh, Mahalek, Halmai, Karan és Tamás.


Amit tudni érdemes a kupameccsről

Putnok FC – Diósgyőri VTK (Putnok, Várady Béla Sportközpont, szerda, 12.00)

A tervezett kezdőcsapatok:

Putnok FC: Tóth A. – Czető, Nyisalovits, Fehér B., Bocsi – Madarász, Zimányi Á., Illés R., Csirszki – Marczinaskó, Kovács B.

Diósgyőri VTK: Bukrán – Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Nemes – Daushvili, Elek – Vela, Bognár, Bacsa – Novothny (Makrai).

Jegyárak: Felnőtt 1000 forint. Diák/Nyugdíjas: 600 forint.


MK: Putnok vs. DVTK - "Egy igazi jutalomjáték lesz"

Putnok - Az NB III-as futballbajnokságban jól szereplő putnoki csapat a Diósgyőri VTK-val játszhat Magyar Kupa-mérkőzést.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!