BOON - Sport - DVTK

2016.10.24. 10:09

Újpest vs. Diósgyőr - Régi idők focija

Miskolc - Nyolc gól született a budapesti Fáy utcában megrendezett élvonalbeli labdarúgó-bajnokin.

Miskolc - Nyolc gól született a budapesti Fáy utcában megrendezett élvonalbeli labdarúgó-bajnokin.

A labdarúgó NB I 13. fordulójában szombaton este Újpest FC – Diósgyőri VTK meccset rendeztek Budapesten, a Fáy utcában, a Vasas pályán, ugyanis a pályaválasztó létesítménye éppen felújítás alatt áll, így albérletbe kényszerült. A két csapat a múltban százszor játszott egymás ellen bajnokit, amelyek közül az első, hasonló párosításban, 76 éve, 1940. október 13-án 4-4-es döntetlennel zárult a fővárosban.

A kérdés most az volt, hogy a második száz mivel indul, illetve, hogy megszakad-e egyik és másik csapat sorozata, hogy indulnak-e újak. Mivel az Újpest 6 nyeretlen bajnokival érkezett erre az összecsapásra, a Diósgyőr pedig 9 nyeretlen meccs után legutóbb győzni tudott, így sorozatról csak a hazai győzelem elmaradása esetén lehetett beszélni, újpesti sikernél viszont új fejeztek nyíltak volna.

Ez utóbbiból semmi nem lett, mert a régi idők tértek vissza a pályára. Nemcsak azért, mert a hazai klub és szurkolótábora részéről impozáns 1956-os megemlékezések vezették fel a mérkőzést (a lelátón az egész ultraszektort betakaró nemzeti színű zászlón volt olvasható az 1956-os és 2016-os évszám, az Újpest kivonulásakor pedig az előttük kifeszített csapatnyi hosszúságú zászlón, míg a bejártánál a drukkerek a történelmi évfordulóra emlékező csuklópántot kaptak), hanem azért is, mert gólgazdag meccsen, a két csapat 76 esztendővel ezelőtti mérkőzésével megegyező eredményt értek el.

Eseménydús

Már a meccs eleje is eseménydúsra sikerült, a DVTK két spanyolja, Nono Villar és Vela a 3. percben összehozta a mérkőzés első gólját két hazai helyzet között, majd Lipták remek fejesét védte bravúrral Banai kapus. De innentől, vagyis a 7. perctől amolyan egy térfeles meccs kezdődött. Az Újpest feltolta a védekezését, a Diósgyőrnek pedig sokszor az is gondot okozott, hogy egy kapuskirúgás után kihozza a labdát. A piros-fehérek csak rövid ideig tudták birtokolni a labdát, mert folyamatos nyomás alatt tartották őket a lilák.

Nem is volt különösebben meglepő, hogy előbb egyenlített a pályaválasztó – egy érdekes körülmények között elvégzett szabadrúgást követően –, majd az sem, hogy másodszor is betaláltak – egy olyan szituációban, amikor a DVTK védelem mögötti vákuumba magányosan érkezett egy újpesti –, megfordítva ezzel az eredmény állását. Meglepetés inkább az volt, hogy a második fővárosi találat előtt Bognár a „semmiből” eltalálta a felső lécet, ugyanis ez nagyon nem volt benne ekkoriban a meccs­ben. A Diósgyőr alárendelt szerepet játszott, árnyéka volt egy héttel azelőtti önmagának, akarati tényezőkben az Újpest jóval előrébb járt, és teljesen megérdemelten vezetett az első félidő végén.

Más felfogásban

A második játékrészben más felfogású DVTK jött ki a pályára, nem hagyták magukat préselni a vendégek, egyre több volt az egyéni vállalás, és egy ilyen révén, közvetett módon ugyan, 11-esből, de sikerült egyenlíteniük. Ezzel ismét nyitott lett a meccs. Voltak is lehetőségek mindkét kapu előtt: hazai oldalról Cseke és Bardhi kétszer veszélyeztetett, a piros-fehérek részéről pedig Lázár fejjel, Bognár pedig lábbal.

Aztán jött a meccs citromdíjára hajtó, elképesztően gyenge napot kifogó Mohl bakisorozata. Előbb egy könnyű helyzetet rontott el az alapvonalának közelében, amiből ajándék szöglethez jutott a Diósgyőr, és ebből született Lipták kapásgólja, majd a hajrában az Újpest védelmet lyukasztó egyenlítését követően nem sokkal az üres kapuba sem tudott betalálni – de szerencséjére társai javítottak és Cseke második góljával másodszor is fordítottak – majd a hosszabbításban összehozott egy olyan faultot, aminek a pontrúgásából egalizálni tudott a DVTK. Hogy a védőt miért nem cserélte le edzője, az talány, de ettől függetlenül a Diósgyőr nem csak neki köszönheti a pontszerzést, hanem a elsősorban a második félidőben mutatott jobb játékának.

A piros-fehérek picivel jobb védekezéssel, fele olyan jóval, mint a múlt heti,Videoton elleni siker idején mutattak, a meccset is megnyerhették volna, és még nagyobb elmozdulást tehettek volna a tabellán. Ugyanis az utolsóról, a most megszerzett 1 ponttal az utolsó előtti, de még kieső helyre jöttek fel, nagyrészt annak köszönhetően, hogy volt tartásuk, és azzal együtt is, hogy sok hibával játszottak, a küzdőszellemük miatt elismerést érdemelnek. Kaptak is a meccs után, amikor a szurkolókkal pacsiztak.


Jegyzőkönyv

Újpest FC – Diósgyőri VTK 4-4 (2-1)

Budapest, Fáy utca, 2000 néző. V.: Pintér (Viszokai, Lémon).

Újpest FC: Banai (5) – Balázs B. (5), Heris (4), Kecskés (5), Mohl (2) – Windecker (5), Bardhi (5) – Balogh B. (5), Cseke (6), Diarra (5) – Lázok (5). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

Diósgyőri VTK: Rados (5) – Vela (6), Lázár (4), Lipták (6), Mahalek (0), Nemes (5) – Daushvili (5) – Nono Villar (5), Bognár (6), Elek (5) – Novothny (5). Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Csere: Mahalek helyett Jagodinskis (6) a 12., Lázok helyett Angelov (-) a 69., Diarra helyett Nagy G. (-) a 69., Nono Villar helyett Nikházi (-) a 73., Novothny helyett Bacsa (-) a 81., Bardhi helyett Andric (-) a 86. percben.

Sárga lap: Nono Villar a 34., Lázok az 57. , Vela az 58., Mohl a 70., Lázár a 82. percben.

Gólszerző: Vela (0-1) a 3., Lázok (1-1) a 21., Cseke (2-1) a 37., Bognár – 11-esből (2-2) az 52., Lipták (2-3) a 74., Bardhi (3-3) a 84., Cseke (4-3) a 87., Jagodinskis (4-4) a 92. percben.

Nebojsa Vignjevic: – Ennek a meccsnek a végjátéka infarktusközeli állapotba hozott. Jól játszottunk az első félidőben, a bekapott gól után és 2-1-es állást követően is. A probléma az volt, hogy túl sok könnyű gólt kaptunk, ellenfelünknek a kevés lehetőségből sikerült annyi találatot szereznie, mint nekünk a több helyzetből. Mindkét csapatnak voltak jó periódusai, a 4-4 után elégedett nem vagyok, de gratulálok mindkét csapatnak az intenzív mérkőzéshez, Horváth Ferencnek és Diósgyőrnek pedig a legjobbakat kívánom.


Horváth Ferenc: – Infarktus, agyvérzés, szívelégtelenség, egy komplett vészhelyzet lejátszódott bennem. Biztosan nagyon érdekes és szórakoztató volt a meccs azoknak, akik nem vettek részt benne. Sok pozitív és negatív dolog történt, sok érzelem volt a mérkőzésben. Büszke vagyok rá, hogy csapatom fel tudott állni, ezt a meccset ugyanúgy megnyerhettük volna, ahogy el is veszíthettük volna.


A gólok története

3. perc: Nono Villar a kezdőkörből jobbra ívelte előre a labdát a felfutó Velának, akit Mohl csak tisztes távolról követett, miközben a vendégjátékos besprintelt a 16-os belülre, majd 14 méterről, laposan a jobb alsó sarokba bombázott, 0-1.


21. perc: Szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat a DVTK térfelén, és bár a játékvezető Lázárt arrébb tessékelte, hogy el lehessen végezni a pontrúgást, nem jelezte, hogy azt csak a sípszava után lehet megtenni, így Diarra gyorsan előre passzolta a labdát Lázoknak, aki belépett be a 16-oson belülre és 12 méterről laposan a bal alsó sarokba lőtt, 1-1.


37. perc: Balázs B. adta be jobbról a labdát, ami középről, a védők szorításából hátrafelé lépő Lázoknak nem volt jó, érkezett viszont a második hullámban Cseke üresen és 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 2-1.


51. perc: Nono Villar passza után Bognár csinált egy cselt Heris mellett a 16-oson belül, ami után az újpesti játékos megrúgta a diósgyőrit, a játékvezető pedig 11-est ítélt. A büntetőt a sértett, Bognár végezte el, aki a kapu közepébe lőtt, 2-2.


74. perc: Nikházi rövid szöglete után Bognár középre adott labdáját Heris sarokkal próbálta meg kiemelni, vesztére középre, ahol Lipták 15 méterről úgy bombázott a kapu jobb felső sarkába, hogy a játékszer a felső léc alsó lapjáról

pattant be, 2-3.


84. perc: Kilyukadt a diósgyőri védelem közepe, Heris előre ívelése után Balogh B. tolt egyet a labdán, Lipták elesett, Bardhinak pedig Lázár csak díszkíséretet adott, így a hazai játékosnak nem okozott gondot 12 méterről a kapu jobb oldalába lőnie, 3-3.


87. perc: Angelov jobb oldalról eleresztett pontatlan lövése suhant el keresztbe a diósgyőri kapu előtt, amelyre Mohl érkezett, de nem sikerült neki az üres ketrecbe találni 3 méterről. A labda visszafelé gurult, a vendégek pedig nem tudtak felszabadítani, a játékszer az érkező Cseke elé került, aki 16 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 4-3.


92. perc: Bognár végzett el szabadrúgást jobbról, a 16-os sarka mellől. Középre ívelését a hazai védők röviden fejelték ki, a labda a 11-es pont mellett álló Liptákhoz pattant, róla pedig a közelében lévő Jagodinskis elé, aki jobb alsó sarokba lőtt, 4-4.


,,Hazai játékos” a vendégeknél

Meglepő módon az előző heti kezdőcsapattal, vagyis két spanyollal (Nono Villar, Vela), egy grúzzal (Daushvili) és a magyar-horvát kapussal (Rados) állt fel a DVTK az Újpest ellen. Mindez azért volt érdekes, mert egy hete a Videoton ellen, az idén a nemzetközi kupában indult együttessel szemben 5 nem , „hazai játékost” is pályára küldhetett (volna) Horváth Ferenc, a DVTK szakvezetője, úgy, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség meccsenkénti 3 millió forintos motivációs pénzét is bekasszírozza a klub. Viszont más csapatok ellen csak 3 légiós pályára küldése esetén jár ez a pénz, és eddig a DVTK vezetése nem engedélyezte szakvezetője számára, hogy ezen keretszámokat átlépje, ezért volt meglepő az Újpest elleni felállás.

A kezdés előtt még azt gondolhattuk, hogy Rados kapus státusza körül kell keresni a választ arra, hogy miért nem maradt ki Nono Villar, Vela vagy Daushvili. Ugyanis Ivan Rados, bár magyar állampolgár, de a Magyar Labdarúgó Szövetség hazai játékosokra vonatkozó definíciója alapján több szempontból sem számít futball-magyarnak, ugyanis 21 éves kora előtt nem játszott legalább három éven át magyar csapatban, nem szerepelt legalább egy alkalommal magyar utánpótlás- vagy felnőtt válogatottban, nem születése óta magyar állampolgár, így esetében csak az jöhet szóba, hogy felmenői (szülő vagy nagyszülő) között van, volt magyar. Ez a gondolatmenet a meccs 12. percéig tarthatta magát, ám miután a fiatal Mahaleket talpsérülése miatt le kellett cserélni, és a lett válogatott Vitalijs Jagodinskis is beállt, ez a verzió „elszállt”. Mint azt a meccs utáni sajtótájékoztatón Horváth Ferenctől megtudtuk: a diósgyőri klubvezetéstől felmentést kapott arra, hogy betartsa a légiósok szerepeltetésére vonatkozó MLSZ ajánlást, ezért volt háromnál több hazai játékos a DVTK-ban.


Újpest vs. DVTK fotókon és videókon

Miskolc – Idegenben lépett pályára a Diósgyőri VTK együttese az OTP Bank Liga 13. fordulójában Budapesten. Az Újpest elleni összecsapás előtt csapat és szurkoló egyaránt bizakodhatott a Videoton elleni hazai győzelmet követően. Nem alaptalanul, ugyanis a DVTK Angyalföldön is kitett magáért, a ritkán látható izgalmakkal teli, 4-4-es döntetlenre végződött összecsapáson. Az utolsó pillanatban esett egyenlítő gól előtt és alatt is a szurkolók biztatása hajtotta, tüzelte a csapatot. Nézze meg az Újpest vs. DVTK mérkőzés felvételeit!

Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja az Újpest ellen?

Miskolc - A 12. fordulóban megszerzett Videoton elleni hazai győzelmet követően a Diósgyőri VTK idegenben is megmérettetett. Kinyílt a gólzsák, mindkét oldalon, így az Újpest elleni bajnokin 4-4 gólig meg sem álltak az együttesek. Ön szerint ki volt a piros-fehérek legjobbja a fővárosi derbin?

 

 

„Infarktus, agyvérzés, szívelégtelenség, egy komplett vészhelyzet lejátszódott bennem”

Miskolc - „Büszke vagyok rá, hogy csapatom fel tudott állni” - nyilatkozta Horváth Ferenc, a Diósgyőri VTK vezetőedzője az Újpest FC elleni 4-4-es idegenbeli döntetlent követően.

 

 

BOON-ÉLŐ - Újpest vs. DVTK 4-4 (2-1)

Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 13. fordulójában a Diósgyőri VTK csapata idegenben lépett pályára az Újpest FC együttese ellen Budapesten szombaton 18.00-tól. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!