BOON - Sport - DVTK

2016.07.25. 12:09

DVTK vs. Újpest - A kapus mozdulata tovább erősítette a közösséget

Miskolc - Ismét hátrányból nyerve fordított és győzött 2-1-re a DVTK, így még százszázalékos.

Miskolc - Ismét hátrányból nyerve fordított és győzött 2-1-re a DVTK, így még százszázalékos.

A labdarúgó NB I 2. fordulójában szombaton, kora este a Diósgyőri VTK csapata az Újpest FC együttesét fogadta. A hazai gárdában az előző meccshez – az egy héttel ezelőtti, Videoton FC elleni idegenbeli győzelemhez – képest három változás történt a kezdőcsapatban: Lázár eltiltása miatt maradt ki, Ternován és Ugrai sérülése miatt nem léphetett pályára és a kispadra sem ülhetett le, így futhatott ki a kezdő sípszóra Okuka, Vela és Griffiths.

Az Újpestnél szintén három módosítást hajtott végre a lilák szakvezetője a múlt hetihez képest: Banai kapus, valamint Bardhi és Balázs B. került a kispadra, így lett kezdő Diarra, Andric és Balajcza. Utóbbi, a hálóőr, a meccs elején érdekes jelenettel vétette észre magát, picit elhamarkodottan jött ki a kapujából a 16-oson kívülre, és bár Griffiths simán elfejelte előle a labdát, a kapus úgy esett rá a csatárra, hogy a csatár nem tudott továbbfutni, viszont Balajcza megmozdulásában benne volt 340 NB I-es mérkőzés rutinja, így mindenki elhitte, élen a játékvezetővel, hogy ennek az ütközésnek ő az áldozata volt, így semmilyen lapot nem kapott, miközben megakasztotta a hazai gárda ziccerét. 26 perccel később – miután jobbára a DVTK volt kezdeményezőszerepben, és alakított ki egy-két kecseg­tető lehetőséget –, a másik kapus került a figyelem fókuszába, egy olyan mozdulattal, ami vitára adott okot. De talán volt ennek előzménye, méghozzá a 10. perc környéki kakaskodás, amelyet az vezetett be, hogy Okuka fellökte sárga lapot érően Diarrát. A hazai játékosnak ekkor nem mutatták meg a sárga kártyát, a hempergő bemutatót tartott sértett sem kapott ilyet a túlzott színészi alakításáért, viszont a csapattársaik ettől tűzbe jöttek és olyan dulakodás, kakaskodás alakult ki a pálya közepén, ami után egy-két labdarúgónál a piros felmutatása is életszerű lett volna. Végül „csak” két sárga lett a termés, de az indulatok csak nehezen csillapodtak le, és lehet, hogy Antalban is maradt ebből a feszültségből, amikor az ötösön belül a saját territóriumát erősítendő, hátrafelé legyintett Angelov felé. Az nem derült ki a televíziós visszajátszások után sem, hogy célba ért volna a keze, de az újpesti támadó eljátszotta a nagy halált, a játékvezetői team pedig mindezt 11-essel díjazta. Ha nincs ez a vitatható mozdulat, aligha került volna előnybe az Újpest. Így viszont az első félidő végéig biztosan őrizték a kábaságba eső DVTK ellen a fórjukat.

Fordulás

A második játékrész elején változatlanul a DVTK ment többet az ellenfél kapuja felé, és egy szöglet után sikerült is az egyenlítés. A jó formában lévő, remek rúgótechnikájú Bognár beadását Oláh Bálint fejelte a kapuba, és ezzel az élete második NB I-es meccsét játszó középpályás már az élvonalbeli gólszerzés tűzkeresztségén is átesett. Ünnepelték is a társak és a publikum, és még igazán ki sem élvezhették az egyenlítést, amikor újabb hazai gól született. Bognár megint bevállalta, elvállalta, hogy befejezi ő az akciót, nem keresgéli a társakat egy passzal, és miután lőtávolból bátran tüzelt, most is gólt ért el (akárcsak egy hete, a Videoton elleni bajnokin).

A fordulatra kettős cserével igyekezett válaszolni a fővárosiak edzője, rutinos játékosokat pályára küldve, és ezzel jobb is lett az Újpest, függetlenül attól, hogy Horváth Ferenc is kettős cserével reagálta le kollégája döntését. És ha már a cseréknél járunk: a hajrá előtt a hazai szakvezető hamarabb változtatott, a tartalékcsapat hétközi edzőmeccsén két gólt szerzett Eperjesit is csatába küldte, ezzel négyre nőtt a pályán lévő, diósgyőri nevelésű játékosok száma (Nemes, Oláh B. és Bacsa volt fent már ekkor).

A hátrányban lévő újpestiek gyömöszölgették rendesen a hazai kapu elé a labdát, de a DVTK Lipták által irányított védelme ezúttal is magabiztos volt, sorra verte vissza a támadásokat, ráadásul a labdaszerzések után a piros-fehérek igyekeztek az ellenfél kapuja elé kerülni. Túl nagy gólszerzési lehetőségek azonban egyik kapu előtt sem adódtak, Diarrának volt egy lövése, a túloldalon pedig Liptáknak egy próbálkozása fél óra alatt. Aztán a hosszabbításban, a 92. percben Antal kapus bravúrral hárított, és, ahogy egy hete, a végén most is pontot érő vetődést mutatott be, Andric kísérletét hárítva.

Picit olyan, mintha egy vállalati kollektíva csapatösszetartó tréningjének főszervezője lenne a kapus, ugyanis egymás után kétszer fordult elő, hogy a meccs elején elkövetett hibája után, a javítás végrehajtása közben összerázódott a „brigád”, hogy a mentális erősítés közepette tovább épült az a közösség, amelynek utolsó kockáit a hálóőr pakolta fel a saját egyéni produkciójával.

Mivel a meccset végül megnyerte a Diósgyőr – zsinórban hatodszor diadalmaskodott hazai bajnokin az Újpesttel szemben –, megint volt mit ünnepelni, majd a 6 ezer fős publikum boldogan ment haza, és napokig nézegetheti csillogó szemekkel a bajnoki tabellát. Az FTC elleni, idegenbeli szombati mérkőzésig mindenképpen, hiszen a piros-fehérek százszázalékos mutatóval állnak az élcsapat mögött a dobogón.

A körítés

A meccs előtt a magyar labdarúgó-válogatott Eb szereplése kapcsán örökzöldé lett „Az éjjel soha nem érhet véget” nótával próbálta megénekeltetni a közönséget a mérkőzés hangulatfelelőse, de hamar kiderült, hogy a publikum nem a válogatottra hangolódott rá, mert miután megmutatták, hogy ismerik ezt a dalt, az ultra­szektor után menve az egész stadion a „Hajrá Diósgyőr!”-re váltott át.

Még egy kis Eb: a mérkőzés előtt Elek Ákost, a DVTK válogatott középpályását köszöntötte Benczés Miklós, a klub sportigazgatója abból az alkalomból, hogy méltóképpen képviselte a diósgyőri labdarúgást a franciaországi kontinensbajnokságon.

Ezúttal is volt gyászszünet a meccs előtt, Csányi József emlékére. A múlt hónapban, 83 éves korában elhunyt sportemberre emlékeztek, aki labdarúgóként, szakosztályvezetőként, pálya- és utánpótlásedzőként évtizedeken át szolgálta a DVTK-t.

Sorsod Borsod feliratú, egész szektoros drapériával készültek a drukkerek az Újpest elleni meccsre, amelynek levegőbe emelését hanggránát és füstbomba igyekezett kiemelni – ez utóbbi kettő bizonyára téma lesz a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának soros ülésén.


Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Újpest FC

2-1 (0-1)

Diósgyőr, 6381 néző. V.: Vas II. (Tóth II V., Viszokai).

Diósgyőri VTK: Antal (5) – Okuka (6), Lipták (7), Tamás M. (6), Nemes (6) – Elek (6), Oláh B. (6) – Vela (5), Bognár (7), Nikházi (5) – Griffiths (5). Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Újpest FC: Balajcza (6) – Nagy T. (6), Pávkovics (5), Kecskés (6), Mohl (6) – Windecker (6), Sankovic (5) – Andric (5), Cseke (5), Diarra (6) – Angelov (5). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

Csere: Angelov helyett Lázok (6) az 58., Windecker helyett Bardhi (5) az 58., Griffiths helyett Daushvili (6) a 60., Vela helyett Bacsa (6) a 60., Nikházi helyett Eperjesi (-) a 79., Cseke helyett Balázs B. (-) a 80. percben.

Sárga lap: Mohl a 11., Tamás M. a 11., Oláh B. a 15., Antal a 28., Okuka a 29., Elek a 49., Pávkovics az 50., Nikházi az 55. percben.

Gólszerző: Andric 11-esből (0-1) a 29., Oláh B. (1-1) az 52., Bognár (2-1) az 54. percben.

Horváth Ferenc: – A meleg ellenére viszonylag egy jó meccset játszottunk. Az első félidő elején mi kezdeményeztünk, a játékrész második része inkább az Újpesté volt. Nem volt egyszerű feldolgozni a 11-est, elérte vagy nem a kapusunk az ellenfelet, nem tudom, de én ilyet még nem láttam, viszont ez az esemény meg is látszott a csapat játékán. A szünetben, az öltözőben azt hittem, hogy meghalt valaki, de a fiúk fel tudtak állni. A második félidő elején nagyon jó pár percet produkáltunk, amiből két gól született, ezt megpróbáltuk tartani, mert erőnkből többre nem futotta. Ha így futballoznak a játékosok, lehet elkezdeni szeretni őket, mert nem volt ma olyan, aki ne adott volna ki magából mindent. Nem a taktika diadala volt ez, a játékosok küzdöttek, kitették a szívüket a pályára, az érdem az övék.

Nebojsa Vignjevic: – Elég nehéz értékelni ezt a meccset, hiányzott a tapasztalat a csapat játékából, főleg a második félidőnek abban a szakaszában, amikor a két gólt kaptuk. Az első játékrészben kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, sikerült megakadályozni a Diósgyőrt a kibontakozásban. Aztán a második félidő elején a semmiből két gólt kaptunk. Utána nehéz dolgunk volt, alakítottunk ki helyzeteket, de sajnos minden igyekeztünk ellenére már nem tudtunk betalálni. Gratulálok a Diósgyőrnek és edzőjének a győzelemhez.


A gólok története

28. perc: Egy jobb oldali újpesti szöglet után, különösebb veszély nélkül, a hazai együttes kapujának jobb felső sarka felé perdült a labda. Antal könnyűszerrel húzta le a játékszert a kapufánál érkező Angelov elől, majd mindenki megindult előre, ám a kapus hátralegyintett egyet, a fővárosi labdarúgó pedig elesett. A játékvezető az alapvonali asszisztens jelzésére büntetőt ítélt és sárga lapot adott a kapusnak. A büntetőt Andric végezte el, aki az ellenkező oldalra mozduló Antalt becsapva, laposan a jobb alsó sarokba lőtt, 0-1.

52. perc: Bognár végzett el sarokrúgást a jobb oldalról, szinte mindenki befelé mozdult az ötösön belülre, ám a labda a 11-es pont környékére érkezett, és ott Oláh B. emelkedhetett fel senkitől sem zavartatva, majd szép mozdulattal továbbította fejjel a beadást a kapu bal alsó sarkába, 1-1.

54. perc: Lipták vágta előre a labdát a hazai 16-osról, amire Griffiths és Bognár startolt, valamint két újpesti védő. Az ívelést Griffiths hátrafejelte a bizonytalankodó Pávkovics elől Bognárnak, aki elindult a kapu felé. A góllövőlista vezetője jobbra kanyarodott kifelé, de csak addig, amíg lőtávolon belülre nem ért, majd 18 méterről órási lövést zúdított az újpesti kapu bal oldalába, 2-1.



Miskolc - Az Európa-bajnokságot övező fociláz és eufória hetek alatt elmúlt Magyarországon, egyetlen hely azonban mégiscsak maradt kis hazánkban, ahol továbbra is megőrülnek a szurkolók a csapatukért. Igen, ez nem más, mint Diósgyőr. A hely, ahol egy apró kis szikra elég a fanatikusoknak, hogy élettel töltsék meg az Andrássy úti stadiont. Utcai vonulás, látványos élőkép, elképesztő büntető, fergeteges szurkolás, győzelem és óriási fieszta. Parádés felvételek a DVTK - Újpest bajnokiról.

Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája.

Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - Az első forduló után százszázalékos négy csapatból három a második körben is az maradt a labdarúgó OTP Bank Ligában.

Miskolc - Hatalmas erőről tett tanúbizonyságot a DVTK csapata, hiszen a sokkoló tizenegyes után a második félidőben pillanatok alatt megfordították a mérkőzés állását a "Pál utcai fiúk" és zsinórban hatodszor is legyőzték hazai pályán az Újpestet. Ön szerint ki volt a piros-fehérek legjobbja?

Miskolc - A diósgyőri szurkolók ezúttal is megadták a módját a meccs utáni ünneplésnek és hosszú perceken át megénekeltették az Újpest-verő futballistákat és a velük együtt a közönség elé vonuló Horváth Ferenc vezetőedzőt. Nézze meg a videót a fiesztáról!

Miskolc – A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 2. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája hazai pályán fogadta az Újpest FC együttesét szombaton 18.00-tól Miskolcon. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!