BOON - Sport - DVTK

2007.11.18. 21:50

Puhl Sándor: szabályos gól volt

<p>Az FC Fehérvár - DVTK Ligakupa döntő első mérkőzésén a Diósgyőr nem tudott idegenben gólt lőni, legalábbis olyat nem, amit megadott volna Bede Ferenc játékvezető.</p>

Az FC Fehérvár - DVTK mérkőzés diósgyőri hőse lehetett volna Simon Attila, aki az 55. percben egyedül lépett ki a fehérvári védők közül, de lövését Sebők kapus védte, majd volt egy ígéretes beads után kevésbé jól sikerült fejese is.

A meccs legvégén Sipeki István szabadrúgása után Simon Attila a kapuba talált, amit Bede Ferenc játékvezető les címén nem adott meg, így 3-1 helyett 3-0 maradt a végeredmény.

Puhl Sándor, a Sport 1 TV szakértőjének - nem mellesleg négyszer választották meg a világ legjobb játékvezetőjének, vezetett világbajnoki és BEK-döntőt is - véleménye szerint a gól teljesen szabályos körülmények közt esett, hiszen egy fehérvári fejről került Simonhoz a labda, a diósgyőri csatár pedig a labda elrúgásának pillanatában nem állt lesen (hogy más lesen volt, az nem számít, hiszen ez tétlen lesnek minősül).

Így Bede Ferenc téves döntése azt jelenti, a bajnoki mérkőzéshez hasonló esetleges 2-0-ás diósgyőri győzelem már nem lenne elég, a hosszabbításhoz is 3-0-ra kellene nyerni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!