A litvánok elleni siker sokat érne a magyar válogatottnak Miskolcon

Miskolc - Ezúttal is csak egy diósgyőri kosárlabdázó húzhatja magára a válogatott mezt a miskolci Eb-selejtezőn.

Miskolc - Ezúttal is csak egy diósgyőri kosárlabdázó húzhatja magára a válogatott mezt a miskolci Eb-selejtezőn.

A magyar női kosárlabda-válogatott szerdán újabb mérkőzést játszik a miskolci városi sportcsarnokban: 18.00-tól Európa-bajnoki selejtezőn Litvánia ellen meccselnek a B-csoport 4. fordulójának keretében. Négy napja az orosz válogatottól ugyanitt 7 pontos vereséget szenvedett a Székely Norbert szövetségi kapitány irányította magyar együttes, miközben a litvánok Albániában nyertek 58 pontos különbséggel (ez utóbbi eredményről annyit, hogy az oroszok 85 ponttal győztek Albániában, míg a mieink Miskolcon 89 ponttal diadalmaskodtak a balkáni gárda ellen). Mindez azt eredményezte, hogy az oroszok százszázalékosak maradtak a csoportban, a mieink pedig azzal állnak a négycsapatos csoport második helyén, hogy novemberben 3 ponttal nyerni tudtak Litvániában.

Nehéz lesz ellenük játszani­­­­, kitartónak kell lennünk.­­­" Székely Norbert

Folyamatosan működjön

– Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de ettől még igaz: ez egy teljesen más meccs lesz, mint amilyen a szombati volt – mondta Székely Norbert. – Nem lehet megmondani, hogy az, amit az oroszok ellen nyújtottunk, mire lenne elég, és kevés, ugyanis legutóbbi ellenfelünk játéka magasabb színvonalat képvisel, mint a litvánoké, de ettől függetlenül a litvánok is jók. Nehéz lesz ellenük játszani, kitartónak kell lennünk, a saját játékunkat kell úgy játszani, hogy az folyamatosan működjön, ne úgy, mint ahogy ez az oroszok ellen történt, amikor csak rövid ideig tudtuk ezt érvényesíteni. Persze nem mindegy, hogy ki ellen játszik egy csapat, és én azt remélem, hogy az előző meccs összehozta a csapatot, és rávilágított azokra a kulcsokra, amikből profitálni tudunk.

A szakvezető ugyanarra a 12 fős keretre számíthat, mint akik a múlt szombaton szóhoz jutottak, ami azt jelenti, hogy ezúttal is csak egy diósgyőri játékost, Raksányit láthatják a nézők. Ugyanis a válogatott bővebb 16 fős keretébe behívott további két Aluinvent-DVTK kosaras közül Szabó F. térd-, Zele pedig bokasérülése miatt nem szerepeltethető.

Az esélyekről

A 2019-es Európa-bajnokságnak Lettország és Szerbia ad otthont, ezen ország két csapatának nem kell selejtezőt játszania, rendezőként tagjai a 16-os mezőnynek. A kiadó helyeket az Eb-selejtezők 8 csoportjának első helyezett gárdái, valamint a 6 legjobb csoportmásodik szerzi meg. Emiatt a magyar válogatottnak, és nem mellékesen a litvánoknak sem mindegy, hogy milyen eredmény születik ma. Ha hazai sikerrel zárul a miskolci meccs, az gyakorlatilag a második helyet jelentené a mieink számára, mert Albániától aligha kap ki a magyar együttes, és négy sikerrel már nem lehetne harmadik a csoportjában. Amennyiben viszont litván győzelem születik ma, lehet, hogy mindkét csapat lemarad az Eb-ről, főleg akkor, ha az oroszok nem hibáznak a folytatásban sem, ugyanis csoportmásodikként, ötvenszázalékos eredménnyel nagyon neccesnek tűnik az Eb-re kijutás.

ÉM-BCS



A női kosárlabda Európa-bajnoki selejtező C-csoport állása

1. Oroszország 3 3 – 257-163 6

2. Magyarország 3 2 1 274-189 5

3. Litvánia 3 1 2 251-198 4

4. Albánia 3 – 3 146-378 3


[related-post post_id="3764745"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!