Aluinvent-DVTK: A Bydgoszcz következik az Európa Kupában

Miskolc - Csütörtökön késő este befejeződtek a csoportküzdelmek a női kosárlabda Európa Kupában, 40 csapatosról 24-esre szűkült a mezőny.

Miskolc - Csütörtökön késő este befejeződtek a csoportküzdelmek a női kosárlabda Európa Kupában, 40 csapatosról 24-esre szűkült a mezőny.

A 10 kvartettből a csoportok első két helyezettjei, és a két konfrencia, a nyugati és a keleti rész 2-2 legjobb csoportharmadikja jutott tovább (Nyugatról a Győr és a Fribourg, Keletről a Enisey Krasnoyark és az Umea Udominate került a vonal fölé). Két magyar együttes búcsúzott, a Cegléd és Pécs, és három maradt életben, a Győr mellett a Szekszárd és a Diósgyőr. Mivel egyik hazai gárda sem szerepelt olyan jól, hogy a csoportmeccsek eredményei alapján készült rangsorban az első nyolc között végezzen, így ebben az évben még egy kuparendszerű, oda-visszavágós párharcot kell vívnia (a mezőny 8 legeredményesebb csapata csak jövő januárban folytatja az EK-szereplést). A többi együttes, a csoportban elért helyezése alapján erősorrendben került összepárosításra (a 9. a 24., a 10. a 23., a 11. és a 22. ellen játszik, és így tovább).

Érdekesség, hogy két magyar csapat, a Győr és a Szekszárd egymás ellen meccsel, míg a Diósgyőr a lengyel bajnokságban egyedüliként veretlen Artego Bydgoszcz gárdájával játszik a folytatásban.

A kiemeltek, akiknek az év végi fordulóban nem kell pályára lépniük (a csapatok neve előtt a 24 közé jutás után rangsorolt helyezésük, a nevüket követően pedig a csoportkörbeli eredményességük):

1. Reyer Venezia (olasz) 6 győzelem, 0 vereség (+133-as kosárkülönbség), 2. Virtus Eirene (olasz) 6, 0 (+111), 3. Carolo Basket (francia) 6, 0 (+108), 4. Hatay BB (török) 6, 0 (+79), 5. Sleza Wroclaw (lengyel) 6, 0 (+74), 6. TTT Riga (lett) 6, 0 (+44), 7. Spar Citylift Girona (spanyol) 5, 1 (+115), 8. Good Angels Kosice (szlovák) 5, 1 (+46).

Az egyenes kiesés szakasz első körében, december 13-14-i, és a december 20-21-i játéknapokon pályára lépő csapatok (az elől álló együttesek az első meccsek pályaválasztói, a csapatok neve előtt a 24 közé jutás után rangsorolt helyezésük, a nevüket követően pedig a csoportkörbeli eredményességük):

24. Elfic Fribourg (svájci): 2 gy, 4 v (-52) – 9. Basket Landes (francia): 5 gy, 1 v (+30)

23. ACS Sepsi (romániai): 2 gy, 4 v (-11) – 10. Olympiacos (görög): 4 gy, 2 v (+78)

22. MBA Moscow (orosz): 3 gy, 3 v (-26) – 11. Mersin (török): 4 gy, 2 v (+45)

21. CMB Cargo Uni Győr: 3 gy, 3 v (-18) – 12. KSC Szekszárd: 4 gy, 2 v (+33)

20. Enisey Krasnoyark (orosz): 3 gy, 3 v (-8) – 13. Namur Capitale (belga): 4 gy, 2 v (+32)

19. Aluinvent-DVTK: 3 gy, 3 v (+1) – 14. Artego Bydgoszcz (lengyel): 4 gy, 2 v (+30)

18. Umea Udominate (svéd): 3 gy, 3 v (+9) – 15. Basket 90 Gdynia (lengyel): 3 gy, 3 v (+42)

17. Saint-Amand (francia): 3 gy, 3 v (+21) – 16. TSV 1880 Wasserburg (német): 3 gy, 3 v (+29)

- ÉM -


[related-post post_id="3696899"]


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!