PEAC vs. DVTK - Kettőről indul, de akár három is lehet

Miskolc - Az NB I-es női kosárlabda-bajnokság rájátszásának utolsó körében az 5. helyért küzdenek a piros-fehérek.

Miskolc - Az NB I-es női kosárlabda-bajnokság rájátszásának utolsó körében az 5. helyért küzdenek a piros-fehérek.

Az Aluinvent-DVTK szerdán 18 órától a PEAC-Pécs vendégeként vívja a párharc első mérkőzését. A fellépés fontosságára jellemző, hogy a diósgyőriek már kedden elutaztak a baranyai megyeszékhelyre annak érdekében, hogy pihenten várják a fontos csatát. Rossz előjel, hogy az alapszakaszban mindkétszer a pécsiek diadalmaskodtak, ráadásul a pályaelőny is náluk van, hiszen az első felvonásban megelőzték a diósgyőrieket.

Presztízsmeccs

Mielőtt útra keltek azonban sajtótájékoztatón vett részt Miguel de Jesús López Alonso vezetőedző és Gorjanácz Ágnes, a csapat tagja, aki a pontvadászat hajrájában egyre több szereplési lehetőséget kapott mesterétől.

– A Pécs és a Diósgyőr találkozói már csak presztízsből is fontosak – közölte elsőként a szakvezető. – Az ötödik hely mindkét társaságnak fontos, ezért nehéz negyven perc vár ránk. A PEAC otthon van, nyilván a legjobbját akarja nyújtani, de ezzel mi is ugyanígy vagyunk, a létező legtöbbet kívánjuk kihozni önmagunkból és az összecsapásból. Szívem szerint azt mondanám, hogy intézzük el ezt a párharcot 2-0-lal, de ez elég nehéz mutatványnak ígérkezik és nincs nálam varázsgömb, nem tudom, hogy így lesz-e. Az a dolgunk, hogy versenyképesek legyünk, győzelemre esélyes produkciót adjunk elő. Az egész szezonban azért dolgoztunk, hogy győzelmekkel fejezzük be az idényt, már csak a büszkeségünk és a szurkolóink megbecsülése, kiszolgálása miatt is.

Arra a kérdésre, mely szerint az ismert távozások miatt a hajrában új csapatot kellett építenie, Miguel de Jesús López Alonso ezeket felelte:

– Az utóbbi évek edzői tapasztalata azt mondatja velem, hogy hosszú távon csak azok sikeresek, akik keményen dolgoznak, hajtanak, mert mindig többet és többet akarnak elérni. Akik itt vannak velünk a szezon kezdetétől, végigtréningezték a magunk mögött hagyott hónapokat, ebbe a kategóriába tartoznak és remélhetőleg ez segít majd. Mert azt senki nem kérdőjelezheti meg, hogy a most rendelkezésünkre álló játékosok szorgalmasak és nyerő típusúak.

Háromesélyes

– Én is nehéz párharcra szá­mítok – vette át a szót Gorjanácz Ágnes. – Pécsett nehéz nyerni, de ez most azért ­sikerülhet nekünk, mert a hazaiak nincsenek csúcsformában. Szeretnénk tőlük vezetéssel hazajönni, hogy a második felvonás keretében itthon akár eldönthessük a küzdelmet. Vagyis az lenne a legjobb, ha két meccsen ­tudnánk kiharcolni az ötödik helyet, de az igazat megvallva nagy esély van a harmadikra is. Ami engem illet: mos­tanában több játéklehetőséget kapok, részfeladatokat oldok meg, elsősorban védekezésben kell a csapat segítségére lennem, és igyekszem élni az edzőmtől kapott bizalommal.

A sportolótól ezután megtudakoltuk, hogy mivel akarják meglepni a PEAC-Pécset, mire Gorjanácz Ágnes rövid választ adott:

– Itt már senkit és semmivel nem lehet meglepni. Az dönt majd, hogy melyik alakulat tagjai hibáznak kevesebbet a pályán és produkálnak jobb dobószázalékot.

Akik a fedélzeten vannak

Szabó István, a piros-fehérek technikai vezetője elmondta, hogy azokkal keltek útra, akik ott voltak a legutóbbi meccsen, a Zalaegerszegi TE NKK elleni hazai összecsapáson. Kerettagjaik közül ugyan többen bajlódnak kisebb sérülésekkel, de valamennyien játszani akarnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!