A harmadik negyedben nagyon elszállt a DVTK

Miskolc - Az első két negyed jó dobószázaléka után visszaesés következett be és kikapott a Diósgyőr.

Miskolc - Az első két negyed jó dobószázaléka után visszaesés következett be és kikapott a Diósgyőr.

A női kosárlabda NB I rájátszásában szerda este két, nagy hagyományokkal rendelkező női kosaras város csapata találkozott az 5. helyért zajló csatában. A két nyert meccsig tartó párharc első összecsapását a PEAC-Pécs játszotta hazai környezetben az Aluinvent-DVTK-val szemben, az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően.

Az elsőről

Magas szerkezetű csapattal kezdte a meccset a Diósgyőr, akik Jovanovic faultos kosarával szereztek vezetést (0-3), ám ez az előny nem tartott sokáig, a baranyai gárda egy perc alatt fordított (5-3). Innen azonban ismét a piros mezesek következtek, a meccs első pontszerzőjének folyamatos termelése mellett Rasheed is bevágott két triplát (7-14). Ezt az előnyt a játékrész közepéig őrizgette a DVTK (11-18), majd ekkortájt a Pécs belekezdett hátránya ledolgozásába. 10-16-os állásnál López edző reklamálása miatt kapott csapattechnikait a vendégegyüttes, és az azért megítélt büntetőből, valamint az ezt követő akcióból egy pontra csökkent a csapatok közötti különbség (19-20). Ekkor diósgyőri időkérés jött, majd Tomlinson duplája és Szécsi triplája (19-25), a negyed végén pedig a remekelő Kuster szórt egy hármast (24-26).

A második menet elején Kuster egyenlített, majd tőle Juhász D. vette át a pontgyártósor üzemeltetését, és ő volt az, aki a diósgyőri előnyszerzések után rendre egyenlített (37-37). Aztán Rasheed kezdett el fickándozni, gyors egymásutánban villantott, előbb egy triplát, majd egy duplát, és ekkor, a 18. percben hazai időkérés következett (38-45). Ezután nem sokkal Tomlinsonnak volt egy hármasa, és ezzel 10 pontos fór fölé ugrott a szárnyaló DVTK (38-49). Ebből a különbségből ki más faraghatott volna, mint a mezőny legjobbja, Kuster (42-51).

Fordulás után

A térfélcsere után három perc alatt összesen három akciógól esett, két hazai gól között Czank talált be, és mint később kiderült, ebben a negyedben ez volt az egyetlen mozgásból elért találta a Diósgyőrnek. Ezenkívül Tomlinson dobott meg két büntetőt ebben a 10 percben, de dobásban jelentősen visszaesett vendégekkel szemben Kuster változatlanul parádézott, és miközben a DVTK-ra záporoztak a faultok, a hazaiak a játékvezetők szerint tisztán játszottak. A 27. percben Siksni­ute büntetőivel egyenlített, majd fordított a Pécs (56-55), és a Diósgyőrön sem az időkérés, sem a cserék nem segítettek, mintha nem is ugyanaz a csapat lett volna a pályán, mint az első két negyedben. A PEAC pedig szépen hizlalta előnyét 10 pontosra a játékész végéig (65-55).

A negyedik negyed Gorjanácz hármasával kezdődött, de amikor látótávolságon belülre került a DVTK, mindig volt valaki a hazai csapatból, aki a kimagasló teljesítményt nyújtó Kusternek besegített. 69-62 után Raksányi egy triplával tolta 10 pontos fórba csapatát. Amikor két perccel a meccs vége előtt 74-68-ra jött fel a DVTK, a kitűnően játszó Kuster 37 pontra növelte saját termését, és tulajdonképpen az utolsó kosarával nyugvópontra helyezte a meccset.


Jegyzőkönyv

PEAC-Pécs – Aluinvent-DVTK

78-71 (24-26, 18-25, 23-4, 13-16)

Pécs, 250 néző. V.: Gorka, Hervay, Radnóti.

PEAC-Pécs: MANDIC (5), KUSTER (37/6), Raksányi (11/6), Zele (3), Siksniute (7). Csere: Licskai (2), JUHÁSZ D. (13), Fűrész (-). Vezetőedző: Boris Maljkovic.

Aluinvent-DVTK: Czank (6), RASHEED (16/9), Szécsi (6/6), TOMLINSON (18/3), JOVANOVIC (19). Csere: Horváth B. (3/3), Gorjanácz (3/3), Győri (-). Vezetőedző: Miguel de Jesús López Alonso.

Kipontozódott: Licskai a 35., Siksniute a 38., Rasheed a 39. percben.

Boris Maljkovic: – Jó dobószázalékkal kezdett a Diósgyőr, ehhez kellett a mi puha védekezésünk is, amit a szünet után keményebbé tettünk. Nem lazíthatunk, mert a következő mérkőzésre is meg kell találni a motivációt.

Miguel de Jesús López Alonso: – A játékosaink mai is mindent megtettek azért, hogy győzzünk, a harmadik negyed 1-9-es személyi hiba aránya azonban nagyban meghatározta a mérkőzés végeredményét. Köszönjük a szurkolóknak a helyszínen kapott támogatást.

A két nyert meccsig tartó párharc állása: 1-0, a PEAC-Pécs javára, a második meccset vasárnap 17.30-tól Miskolcon játsszák a csapatok.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!