Aluinvent-DVTK: A versenyló és az évad érdemi részének esete

Miskolc - Aluinvent-DVTK – Uniqa Sopron NB I-es női kosárlabdameccset rendeznek szombaton a miskolci városi sportcsarnokban.

Miskolc - Aluinvent-DVTK – Uniqa Sopron NB I-es női kosárlabdameccset rendeznek szombaton a miskolci városi sportcsarnokban.

A hajrájához érkezett az NB I-es női kosárlabda-bajnokság 2016/2017-es évadjának alapszakasza, a diósgyőri együttesnek már csak két összecsapása van hátra az első körből. Az egyik, az első a szombaton 18.30-kor kezdődő, Uniqa Sopron elleni meccs a miskolci városi sportcsarnokban.

– A Sopronnak van a legerősebb kerete a bajnokságban, úgyhogy nehéz ellenfelet látunk vendégül – kezdte Miguel de Jesús López Alonso, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – Szeretnénk bizonyítani saját közönségünk előtt, nagy elánnal, bátran, büszkén megyünk neki az Euroligában edződött ellenfélnek. Játékosaik az abban a sorozatban való szerepléssel pluszokat kaptak, ám hazai pályán egy versenyképes mérkőzést akarunk velük játszani.

Kihagyást büntetnek

Egy hasonlóan nagy rangadót január végén idegenben, Győrben megnyert a DVTK, ami mutatta, hogy képes bravúrra is a csapat, ha „olyan” a teljesítmény. Az a produkció elég lehet most, vagy több kellene a sikerhez? – kérdeztük.

– A győriek ugyan kétszer legyőzték a Sopront, ám azóta a soproniak igazoltak még egy centert, így erősebb lett a keretük – mondta a diósgyőriek spanyol szakvezetője. – Ennélfogva több energia kell ahhoz, hogy győzelmet arathassunk. Lényeges, hogy ezen a találkozón a teljes csapat a teljes mérkőzésen koncentráljon a feladatára és azt a lehető legjobban valósítsa meg, ugyanis a Sopron bármilyen kihagyást megbüntet. Készülünk a kupadöntőre, aztán azonnal kezdődik a rájátszás, az ezekre való fókuszálás jegyében is a legjobb arcunkat szeretnénk mutatni.

A nyomás inkább a Sopronon lesz, hiszen a dunántúliak mindenképpen szeretnének elsők lenni az alapszakasz zárásakor.

– Valóban, amennyiben komolyan gondolják azt, hogy végig pályaelőnyben küzdhetnek a rájátszásban, akkor nyerniük kell nálunk – válaszolta Miguel de Jesús López Alonso. – Ahhoz elég jó a játékosállományuk, hogy ezt megpróbálják Miskolcon elérni, de mi megpróbáljuk kezelni ezt a helyzetet, alkalmazkodni a szituációhoz.

Játékosszavak

Gorjanácz Ágnes, az Aluinvent-DVTK játékosa: – Természetesen azzal lennék elégedett, ha nyerni tudnánk szombaton, de nehéz dolgunk lesz, mert az egyik legjobb csapat jön Miskolcra. Ha együtt leszünk, csapatként kosarazunk és harcolunk végig, akkor bármi történhet. Két hete volt egy húzódás a vádlimban, utána egy hetet kihagytam, csütörtökön volt az első nap, amikor végig tudtam edzeni. Úgyhogy jövök vissza, szerintem most már rendben lesz minden.

ÉM-MI



A női kosárlabda NB I állása:

1. Atomerőmű KSC Szekszárd 19 16 3 1406-1138 35 pont

2. UNIQA Sopron 18 15 3 1528-1163 33

3. PEAC-Pécs 18 14 4 1338-1192 32

4. VBW CEKK Cegléd 19 12 7 1479-1318 31

5. Aluinvent-DVTK 18 11 7 1306-1102 29

6. CMB CARGO UNI Győr 17 12 5 1276-1126 29

7. ZTE Női Kosárlabda Klub 18 8 10 1195-1243 26

8. Vasas Akadémia 17 4 13 1037-1280 21

9. PINKK-Pécsi 424 17 3 14 1027-1289 20

10. BEAC Újbuda 18 2 16 1110-1420 20

11. MTK-Budapest 17 1 16 984-1415 18


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!