Aluinvent-DVTK: A kosárlabda az kosárlabda, Amerikában és Európában is

Miskolc - Tierra Ruffin-Pratt a szombati Vasas elleni hazai bajnokin mutatkozik be a DVTK együttesében.

Miskolc - Tierra Ruffin-Pratt a szombati Vasas elleni hazai bajnokin mutatkozik be a DVTK együttesében.

A női kosárlabda NB I/A 14. fordulójában szombaton 17.30-tól Aluinvent-DVTK – Vasas Akadémia mérkőzést rendeznek a miskolci városi sportcsarnokban. A két csapat céljai nagyon eltérőek a bajnokságban, a Vasas a tavalyi kiesése és megmentése után (a létszámemelésnek köszönhetően maradtak bent a fővárosiak és lett páratlan számú a mezőny, mert a második vonalból nem volt az MTK-n kívül másik csapat, aki vállalta volna az élvonalbeli szereplést) a biztos bennmaradást szeretné elérni, a Diósgyőr viszont aranyra vágyik.

Igaz, a piros-fehérek elég mélyről indulnak, de még korai lenne temetni őket, ugyanis bő három hónapjuk van arra, hogy felépítsék magukat (a Magyar Kupa-fináléig két hónapjuk). Tettek is ennek érdekében lépéseket az elmúlt hetekben, hiszen két amerikai játékost is igazoltak az idén, egyikük az irányító Samantha Prahalis két hete, a Cegléd ellen hazai környezetben elvesztett bajnokin be is mutatkozott, míg a hétfőn edzésbe állt Tierra Ruffin-Pratt debütálása mára várható.

Az új játékos

– Hosszú és nagyon kemény a WNBA, el lehet fáradni, ráadásul az évad közben előfordulnak kisebb sérülések, amiket nem árt kipihenni, vagyis időre van szükség ahhoz, hogy mind testileg, mind mentálisan felfrissüljön az ember, ez most is 2-3 hónapig tartott – válaszolta lapunk azon kérdésére Tierra Ruffin-Pratt, hogy az előző évhez hasonlóan miért nem az európai bajnokságok évadjának kezdete előtt fogadta el valamelyik csapat ajánlatát, majd így folytatta: – A pihenés után nagy lelkesedéssel láttam munkához, már vártam, hogy újra egy csapat tagja legyek és játékommal segítsek, a WNBA-­re is készülve, fizikálisan, mentálisan egyre erősebb legyek.

Arra a kérdésre, hogy az Washington Mystics után az izraeli, a török és a magyarországi tapasztalatai alapján milyen különbséget lát az amerikai és az európai kosárlabda között, a bedobó ezt mondta:

– A legnagyobb különbség az, hogy az ember ilyenkor távol van az otthonától. A kosárlabda az kosárlabda, mindenütt be kell dobni a helyzeteket, le kell szedni a lepattanót, vagyis ugyanazt kell tenni itt is, mint amikor otthon játszom.

Ismerkedett

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyennek látja új csapatát, mit tapasztalt az elmúlt napokban, vasárnapi érkezése óta.

– Mindenki nagyon kedves, nyitott és segítőkész – válaszolta Tierra Ruffin-Pratt. – Az elmúlt napokban a neveket tanulgattam, a fiatal és idősebb játékos helyét próbáltam megismerni a csapatban, és azon voltam, hogy minél hamarabb engem is a közösség hasznos tagjának fogadjanak el a társaim.

Azzal kapcsolatban is kapott kérdést az amerikai bedobó, hogy hol tart a csapat játékának megismerésében.

– Viszonylag könnyen sikerült megtanulnom a figurákat, azt kell most megismernem, hogy a többi csapattárs hová mozog, mik az erősségeik, hogy tudjuk őket helyzetbe hozni és megtalálni egymást a pályán – mondta Tierra Ruffin-Pratt, aki arra a kérdésre, hogy mik a személyes céljai, így felelt: – Minél több meccset megnyerni, segíteni abban a csapatot, hogy minél messzebb jusson a rájátszásban, és hogy sikerüljön megvédeni a tavalyi kupagyőzelmet.


Kosárlabda: a női NB I/A állása

1. Uniqa Sopron 12 10 2 989-756 22

2. KSC Szekszárd 12 9 3 861-723 21

3. PEAC-Pécs 12 9 3 865-787 21

4. CMB Cargo UNI Győr 11 9 2 856-739 20

5. VBW Ceglédi EKK 12 8 4 955-817 20

6. Aluinvent-DVTK Miskolc 11 6 5 782-666 17

7. Zalaegerszegi TE NKK 11 5 6 719-775 16

8. Vasas Akadémia 12 4 8 747-879 16

9. PINKK-Pécsi 424 12 2 10 714-890 14

10. BEAC Újbuda 12 1 11 774-997 13

11. MTK-Budapest 11 1 10 622-855 12

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!