Oktatás

2019.06.07. 11:54

Pedagógusnapi ünnepség Szerencsen

A Szerencsi Tankerületi Központ 2019. május 30-án tartotta Pedagógusnapi ünnepségét a szerencsi Rákóczi vár Színháztermében.

Az eseményt Szabó Árpád tankerületi igazgató nyitotta meg, aki köszöntötte a meghívott vendégeket, dr. Janó Márkot, a miniszterelnökség közigazgatási államtitkárát, Hajnal Gabriellát, az EMMI NAT-ért felelős miniszteri biztosát, a Klebelsberg Központ elnökét, Koncz Ferenc és dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselőket és végül, de nem utolsó sorban a pedagógusokat. Beszámolt a tankerület elmúlt évi munkájáról, pályázati sikereiről és köszönetet mondott a pedagógusoknak az áldozatos szakmai munkájukért.

Az ünnepség keretein belül átadásra került a tankerületi központ által 2017-ben alapított Zemlényi Zoltán Pedagógus Intézményvezetői Díj azoknak az intézményvezetőknek, akik kollégáik mellett kimagasló szakmai tehetséggondozói munkát végeztek az elmúlt évben és elhivatottságuk követendő, valamint ugyancsak átadásra került, a jövő nemzedékéért folytatott áldozatos nevelő-oktató munkát végző pedagógusok részére egy elismerő oklevél. Mint minden évben most is Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel ismerték el azoknak a pedagógusok a munkáját, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatás-nevelése érdekében tevékenykedtek és kiemelkedő szakmai munkát végeztek. Az elismerések jelképeit dr. Janó Márk közigazgatási államtitkár, Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke, Szabó Árpád tankerületi igazgató, valamint Koncz Ferenc és dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselők adták át a díjazottak részére.

A rendezvényen műsort adott a Szerencsi Tankerületi Központ Művészeti csoportja, akiket a közönség többször is visszatapsolt.

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!