Jegyzet

2020.09.18. 18:35

Bringával

Van egy kislány a környékünkön, nem lehet több 10–11 évesnél. Bringával teker az iskolába minden reggel, hátán az iskolatáska, szép óvatosan közlekedik.

Hegyi Erika

Forrás: ÉM

De lehet, hogy a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabályokat nem tanulmányozta át eléggé, mert a zebrán is kerékpárján ülve egyensúlyoz át. Aztán felhajt a járdára, kerülgetve

a gyalogosan érkezőket.

Kiváló kezdeményezés az Európai Mobilitási Hét, melyhez a legtöbb magyarországi nagyváros is csatlakozik, de csak félig lehet örülni neki. Mert lássuk be, kevés olyan megyeszékhely van, ahol a bringások veszély nélkül közlekedhetnek. A járdára vagy út szélére felfestett kerékpárossávok egyáltalán nem mondhatók tökéletes megoldásnak. Miskolcnak vannak ugyan „csak” kerékpárútjai, de akik gyakran bringáznak, pontosan tudják, hogy ez mennyire kevés, és hogy a kóborló gyalogosok miatt olykor balesetveszélyesek. De az is, hogy sok kerékpáros egyáltalán nem ismeri a rá vonatkozó szabályokat.

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!