Állítgatunk

Napok óta az óraátállítás lázában élek. Azzal nyugtattam magam, hogy most az egyszer még kibírom ezt a műveletet, és felkelek október 28-án, vasárnap hajnali háromkor – mert hivatalosan ekkor kapjuk vissza a március végén elveszített hatvan percünket. Kolodzey Tamás írása.

Szóval utoljára virrasztok, gondoltam naivan, és csavarok majd egyet az otthon lévő szerkezeteimen: a faliórán, az asztali ingán és egy máig működő olimpiai vekkeren, amelyet 1980-ban vettem a moszkvai ötkarikás játékokon. Ezek a gépek ugyanis még nem okosak, mint a telefonom, a tévém, a sütőm meg a számítógépem, amelyek maguktól visszaállnak.

Azért izgultam, mert követtem az uniós vitát, mely szerint Európában már jövőre egységes időszámítást vezetnek be. A korifeusok engem is nyilatkozatra kértek, mondván: voksoljak vagy a téli, vagy a nyári mellett, aztán a nyilvános konzultáció végén a többség akarata dönt. Az maradjon az én titkom, hogy melyik mellé tettem az ikszemet, de hamar elment a kedvem a játéktól. Ugyanis Brüsszelben váratlan fordulat történt, a vitát 2021-ig elnapolták. Vagyis velem együtt a tagállamok jogalkotói is fellélegezhetnek, nem kell rohammunkában kidolgozniuk a menetrendet, így még három évig élvezhetjük a téli-­nyári igazítgatás áldásos hatását. Az indoklás szerint most időt kaptunk, pontosabban nyertünk. Ez jó hír, hiszen mint tudjuk: aki időt nyer, életet nyer.

Kolodzey Tamás