Itt csak a jó Isten hallja

"Telefonbekötés, vonalszakadás, hibaelhárítás a feladata. Nem válogathat." Szántó István jegyzete.

Kedvem támad Abaújszántón bóklászni. A hétköznapi tűző nap egy különösnek tetsző, árnyas közbe űz. Egy olyan utcába, ahol minden házzal szemközt elárvult pincék sorjáznak. Fölöttük az elvadult természet, előttük a rozsdás rácsok, amely mögül árad a hűvös doh. Lipták István, nyugdíjas postaműszaki körzetmester, a hajdani szőlőtermesztő szakcsoport örökös elnöke a kapuban vár. Ő az emberem. Élete, sorsa a kisemberek huszadik századi kegyetlen és tragédiákkal teli történetének, történelmének tömény esszenciája.

Istvánt nem kell faggatni. Mondja a kitörölhetetlen emlékeit. Gyerekként éli meg az 1944-es nyár végi zabrálást, amikor a nyilasok özönlik el a települést. A zsidókat, pajtásait a város egyetlen zsinagógájába hurcolják. Személyenként mindössze egy húszkilós csomagot vihetnek magukkal. Lakásaikat, a főutcai boltjaikat viaszos falakattal pecsételik le. Hogy aztán az éj sötétjében mindezt feltörve kifosszák, kirabolják. A borászatáról és a kereskedelméről nevezetes településre végül mindössze három csonka zsidó család tér vissza. Leisengerék, Babosék és Fleismanék.

István a postánál hálózatszerelőként kezd az ötvenes években. Ez az a hely, ahol mindent lát, mindent hall, de nem beszél. Kihúzza a kábelt Hejcétől Göncig, még oda is, ahová nem kérik. Rákosi Mátyás közeli nyaralójába őt is csak a kapuig engedik. A kerítésen át nyomja a vezetéket, majd innentől már csak a megbízható elvtársak szerelik be a telefonokat. Lemezvillás, gumitepsis ülőkéjű Csepel motorkerékpárral járja a vidéket. Telefonbekötés, vonalszakadás, hibaelhárítás a feladata. Nem válogathat. Akár éjszaka is kirángathatják a meleg ágyából. És ha menni kell, akkor nincs választása. A posta már csak ilyen.

Az új oldalkocsis Pannónián már mint körzeti főnök feszít. Megnő a birodalma, szabad bejárása van a lillafüredi légvédelmi bázisra, a Sziklába, és a Szikszó melletti aszalói rakétásokhoz is. István őszinte ember. Mondja, a telefon hiánycikk. Van, akinek jár hivatalból, és van, akinek nagyon kell. Kellene, de ezért áldoznia kell. Szépen fizetnek is érte. A szocializmus már így működik.

Aztán olyan is van, hogy tálcán kínálják a vonalat. A hejcei püspökségre maga építi ki a vezetéket. Nem akármilyen bizalmi meló. Nemcsak a pincét, de még a kerti sétányt is bekábelezi. Nem istenfélő, istentisztelő. Így a szolgálati titkát az édesanyjával osztja meg, aki helyette is gyón. Majd nem állja meg, hogy ne figyelmeztesse a püspök urat. Jelbeszéddel mutatja meg a ligetben, melyik az a fa, amelynek az árnyékában úgy beszélhetnek, hogy csak a jó Isten hallja. Tudja, hol van az ÁVO, majd az állambiztonsági szervek bázisa. Ahol nagy, szalagos magnókon rögzítik a beszélgetéseket. Kíváncsi világot élünk.

Felesége, Vilmácska egy egyszemélyes postahivatal, aki két levélfeladás között manuálisan kapcsolgatja, dugdossa össze a vonalakat. Ha akarja, ha nem, hallja a kommunikációt. Ám egyik fülén be, a másikon meg ki. István az elvtársi K-telefonos vonalakat is szereli. A párt és a munkásőrség és a tanácsi vezetők sose fogják vissza magukat. Úgy hiszik, naivan, őket a kutya se hallgathatja. Itt üzletelnek, piszkos dolgokat is fecsegnek. Büntetlenül. István mester már semmin se csodálkozik, ritkán jut eszébe hüledezni.

Különös, hogy a lehallgatók a legkorszerűbb technikai eszközök használata mellett is mennyire gyakorlatlanok. István hamar rájön, hogy a négyeres vezetékek közé göngyölt, apró mikrofonoknak miért nagy az áramvesztesége. Sokat küzd a háborgó lelkiismeretével, hogy most kit szolgáljon. Végül ezt a titkát is megtartja magának. Így aztán a borász vérrel megáldott István gyakran kaptat fel a szőlőjébe. A hegyen szeret gyönyörködni a tájban. Ott könnyebben nyugszik meg, hogy a világ már csak ilyen.

Bár az idő múlik, de mi alig változunk…

- Szántó István -