BOON - Jegyzet

2017.05.14. 13:25

A miskolci polgár ünnepe

<em>1992-ben a város közgyűlése ezt a dátumot választotta Miskolc hivatalos ünnepnapjául</em>. <strong>Dr. Spóner Péter írása.</strong>

1992-ben a város közgyűlése ezt a dátumot választotta Miskolc hivatalos ünnepnapjául. Dr. Spóner Péter írása.

Miskolc város napját 1993-tól ünnepeljük. Minden év május 11-én a város nyilvános díszközgyűlésén arra emlékezünk, hogy 1907 decemberében az akkori országgyűlésben a képviselők megszavazták, hogy Miskolc közjogi értelemben is az ország legfejlettebb városai közé emelkedjen. Az önálló törvényhatósági jogú városi cím elnyerése mérföldkő volt a település történetében. Ténylegesen 1909. január elsejével szakadt el Borsod vármegyétől és vált önállóvá, ami a gyakorlatban nem jelentett mást, mint hogy e naptól saját sorsát közvetlenül irányíthatta. Az e tényt rögzítő királyi oklevelet az akkori uralkodó, Ferenc József azonban csak május 11-én írta alá: 1992-ben a város közgyűlése ezt a dátumot választotta Miskolc hivatalos ünnepnapjául.

Miskolc évszázadokon keresztül reménykedett, majd több mint egy évszázadon át küzdött azért, hogy elnyerje a legjelentősebb városokat megillető szabad királyi városi rangot, élvezhesse annak minden előnyét és kiváltságát. A kiegyezést követően sor került a közigazgatás megreformálására, a szabad királyi városi cím megszűnt. Az átszervezést követően a települések vagy törvényhatósági városok, vagy – vármegyei fennhatóság mellett – rendezett tanácsú városok lettek. Miskolc annak ellenére is az utóbbi besorolást kapta, hogy mind gazdasága, mind lakosságszáma, nem utolsósorban kulturális élete okán az ország legfejlettebb városai közé tartozott. Így tovább folytatódott a harc, hogy közjogilag is méltó helyére kerüljön a város. A 19. század végén, a kortársak által csak „a legszebb korszak polgármestereként” emlegetett Soltész Nagy Kálmán alapozta meg, majd utóda, az 1902-ben polgármesterré választott Szentpáli István váltotta valóra Miskolc dédelgetett álmát. Szentpáli modern gondolkodású, korszerű városfejlesztési programmal fellépő, hiteles személyiség volt, aki „városgyarapító polgármesterként” került be a köztudatba. Miskolc ügyét 1907-ben az ő beterjesztésére karolta fel gróf Andrássy Gyula akkori belügyminiszter, akinek tevékenységét később a város díszpolgári cím adományozásával ismerte el. A képviselőház döntése értelmében a formai és tartalmi előkészületeket követően a város önkormányzata hivatalosan 1909. január elsejétől kezdhette meg munkáját, egyúttal Miskolc az önálló törvényhatósági jogú városok közé emelkedett.

A Városháza földszinti aulájában május 8-án megnyílt „A miskolci polgár ünnepe” című időszaki kiállítás ennek a várostörténetben kiemelkedő jelentőségű eseménynek állít emléket. A Herman Ottó Múzeum és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár együttműködésében megvalósult tárlaton az érdeklődők végigkövethetik a törvényhatósági jog elnyeréséhez vezető hosszú és rögös út legfontosabb állomásait, és megismerkedhetnek magának a fogalomnak a jelentésével is. Természetesen a kiállításban megtekinthető a jog elnyeréséhez kapcsolódó legfontosabb ereklye, a királyi adománylevél. Az oklevelet Ferenc József mellett gróf Zichy Aladár, az uralkodó körüli magyar miniszter látta el kézjegyével. Ezt még 1909-ben a város küldöttsége a protokolláris előírásoknak megfelelően átvette, és „örök időkre” a levéltárban helyezte el. Állományvédelmi okok miatt a nagyközönség számára csak nagyon ritkán tekinthető meg e korszakos jelentőségű dokumentum. Az oklevél nemcsak a jogi aktust rögzítette, de címeradományozásról és pecséthasználatról is rendelkezett. Miskolc az ekkor kapott címert használta egészen 1949-ig, majd a rendszerváltást követően 1990-ben a város vezetőinek döntése értelmében ismét ez lett a hivatalos címer.


Kriza Ákos: A miskolciak képesek voltak megküzdeni a mai sikereikért

A város napja alkalmából csütörtökön átadták Miskolc díszpolgári címeit is.

Díjak és kitüntetések Miskolc Város Ünnepén

Május 11-én ünnepeljük Miskolc Város Napját, ezen a napon hagyományosan az ünnepi közgyűlési ülésen adják át az önkormányzat által odaítélt kitüntetéseket. Íme a kitüntettek listája.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!