Csak az egészség meglegyen

Kering a neten egy fotó: magyar gyermekkórházi szobabelső, a betegágyak mellett, alatt a földön fekvő anyák. Bujdos Attila írása.A jó hír, hogy hosszabb életre vagyunk esélyesek. Mint egy felmérés rámutat: „uniószerte növekszik a 65 éven felüliek aránya, amely 1960-ban nem érte el a lakosság 10 százalékát, 2015-ben viszont már megközelítette a 20 százalékot, és az előrejelzések szerint 2060-ra a 30 százalékot is elérheti. A férfiak átlagéletkora 78,1 év, amíg a nőké 83,6.”

A rossz hír az élet minőségével kapcsolatos: nem okvetlen nagyobb öröm a hosszabb élet – az egészségben eltöltött évek száma nem feltétlenül növekszik. Az erről szóló jelentés az okokat is említi: hiányos az egészségügyi ellátás, elégtelenek a betegségek megelőzésére fordított források.

Nyilván nem lehet csak a rendszert hibáztatni, alap­eset, hogy mindenki vigyázhatna jobban is magára: ez az egy életünk van, élhetnénk az egészségünkre figyelve. A haszna mellett a szépségét is lehetséges megtalálni. Ha van is belátás, egészen biztosan akad, ami gyakran felülírja. Hogy összességében mekkora hátrányt kellene ledolgozni, lám, erre is találunk például adatot: „az unió felnőtt lakosságának egyötöde dohányzik, évente legalább 10 liter alkoholt fogyaszt, és 16 százalékuk elhízott.”

Ki miért rohan a végzete felé, ő dolga, az egyéni döntésekig és életutakig leásni nem a statisztika feladata. Mutathat viszont trendeket, folyamatokat, jelezheti, hogy változtatni kellene. Mint itt: „az Európai Unióban emberek életét lehetne megmenteni és több milliárd eurót lehetne megtakarítani egészségfejlesztést és betegségmegelőzést célzó szakpolitikai eszközökkel és az egészségügyi ellátás hatékonyságának javításával.”

Az idézet mondat, amellett, hogy megmutatja a változás irányát, nyilvánvalóan bírál és a felelősség kérdését is felveti, az egyéni és a társadalmi távlatokat is felmutatva. Ki mindenkinek lenne jobb, ha jobb lenne? Miért nem fontos annak, aki ilyesmiről dönt?

Kering az interneten egy fotó, én most láttam: magyar gyermekkórházi szobabelső, a betegágyak mellett, alatt a földön fekvő anyák. Lehet ez egy adalék, hogy jobb-e itt, mint máshol az unióban? Gondolom, mindenkinek van erre a személyes tapasztalatok talajáról fogalmazott saját válasza is: valamennyien az egészségügy ügyfelei voltunk, vagyunk vagy leszünk. Nem kell Franz Kafka mondatait ismernünk, hogy sajátunk legyen hőseinek kiszolgáltatottság érzése: vannak történeteink és rémtörténeteink a nálunk hatalmasabb rendszerről, amelyre nehéz úgy gondolni, elvileg értünk is működik. Úgy, ahogy – személyes szerencsénknek érezve, ha a szakértelem mellett az emberi szolidaritás, a segíteni akarás szép példáival találkozunk. És amiből esetenként már felárért sem jön ki több, ha elérte a teljesítőképessége határait.

- Bujdos Attila -