BOON - Jegyzet

2016.02.12. 14:10

Nem életszerű

<em>Az egészséges lokálpatriotizmust leküzdve valljuk be, hogy amit a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete – és nem egyik vagy másik tanár – összeállított az oktatás jelenlegi problémáiról, igazából nem tartalmazott olyan nóvumot, amelyet előtte részben ők, részben kollégáik az ország számos pontján többféle formában már nem jeleztek volna.</em> Pap Gyula jegyzete.

Az egészséges lokálpatriotizmust leküzdve valljuk be, hogy amit a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete – és nem egyik vagy másik tanár – összeállított az oktatás jelenlegi problémáiról, igazából nem tartalmazott olyan nóvumot, amelyet előtte részben ők, részben kollégáik az ország számos pontján többféle formában már nem jeleztek volna. Pap Gyula jegyzete.Az kétségtelen, hogy a hivatásos értetlenkedők számára helyes volt összefoglalni, értelmezni a gondokat azzal a – most úgy tűnik – naiv elképzeléssel, hogy eléri az illetékesek ingerküszöbét.

Jelenleg az az érzése az embernek, nem érte el, ugyanazokat a kifogásokat mantrázva próbálják szét­zilálni a pedagógus-összefogást, formai átalakításokkal elfogadhatóvá tenni az elfogadhatatlant – hogy a rendszer elérte a működő­képessége határát.

Ez valóban nem életszerű, abban az értelemben, hogy nem kellene így lennie. Az ifjúság fontos szerepéről zengett szlogeneket felválthatná egy tényleges odafigyelés, legalább egy kísérlet a tényleges bajok megismerésére, megvitatására, uram bocsá’ orvoslására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!