Bőcs hírei

2017.05.06. 09:53

Időutazás részesei lehetünk a majd’ negyvenöt éves sörgyárban

Bőcs - Látogatóközpontot avatott pénteken a Borsodi Sörgyár.

Bőcs - Látogatóközpontot avatott pénteken a Borsodi Sörgyár.

A Borsodi Sörgyár Kft., mint a hazai sörgyártás meghatározó szereplője és Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legnagyobb munkaadója úgy döntött, történetét, legszebb emlékeit megosztja a nagyközönséggel is és létrehoz egy olyan kiállítást, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a sörfőzés rejtelmeibe és a Borsodi történetébe. A Borsodi Látogatóközpontot pénteken adták át ünnepélyes keretek között, így most már a nagyközönség számára is látogatható.

Élen járnak

Nemcsak Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár Kft. ügyvezetője vett részt a hivatalos aktuson, de jelen volt és egy beszélgetés keretében az emlékeit is megosztotta a jelenlévőkkel dr. Bognár Gyula, a Borsodi Sörgyár egyik korábbi vezérigazgatója és Arany József, aki sörfőző mesterként annak alapításától kezdve mintegy 40 évet töltött a sörgyárban.

– Általában a jövőről, a fejlesztésekről szoktunk itt beszélgetni, de most a történelmünk került a középpontba a látogatóközpont kapcsán, és a múltat szeretnénk felidézni –mondta Vuleta Zsolt, aki a gyár fontosabb mérföldköveit emlegette fel, azokat a fejlesztéseket, amelyekben első volt a Borsodi Sörgyár. Így beszélt az 1972. novemberi első főzésről, az 1973-as forgalmazás elindulásáról is, illetve arról a kapacitáshiányról, amely életre hívta a bőcsi sörgyárat. Megemlítette, hogy 1987-ben elsőként kezdtek alkoholmentes sört forgalmazni, nem sokkal később elsők voltak a fémhordós kiszállításban, 90-ben alakultak részvénytársasággá és 91-ben privatizálták a gyárat. 1995-ben pedig elsőként vezették be a dobozos sört, ahogy élen jártak 2004-ben a PET-palackos kiszerelésben is.

– Folyamatosan fejlesztünk, bővítjük a kapacitást, miközben az energiafelhasználásunk az egyharmadával csökkent. Egyre többen akarnak megismerni minket, belesni a kulisszák mögé, ezért döntöttünk a látogatóközpont kialakításáról, amelyhez felhívásban kerestünk relikviákat. De ez még csak a kezdet, továbbra is várjuk a tárgyi felajánlásokat, amivel még színesebbé tehetjük a központot – tette hozzá.

A Borsodiért dolgoztak

A Borsodi Látogatóközpontot az egykori főzőházban alakították ki, ahol még minden tartály, berendezés a helyén van, önmagában is egyedi látnivalót kínálva. Emellett a falon láthatjuk a sörgyár történetét, bepillantást nyerhetünk a gyártástechnológiába, történelmi áttekintést láthatunk fotókon, de a gyár társadalmi felelősségvállalása is megjelenik.

1975-ben került a sörgyárhoz dr. Bognár Gyula, aki húsz évig a kereskedelmi részleget vezette, majd tíz évig volt vezérigazgató. Mint mondta, mindig érezték a többi sörgyár részéről, hogy őket a lenézett, keleti gyárként kezelik, ami folyamatosan a minél jobb teljesítményre sarkalta őket, így lehettek a kétezres évekre piacvezetők.

– Büszke vagyok rá, hogy elértük a piacvezető pozíciót, és hogy sikerült jól levezényelni az átállás nehéz időszakát a kilencvenes évek második felében – jelentette ki, hozzátéve: a harmincéves jubileumnál is szívesebben emlékszik vissza a cég negyedszázados ünnepségére, ahol majd száz olyan dolgozó kapott elismerést, aki a kezdetektől náluk dolgozott.

Technikusi végzettségével kopogott be az induló gyárba Arany József, aki több évi labormunka után friss diplomával a zsebében lett később osztályvezető, sörfőző mesterként pedig nevéhez fűződik az alkoholmentes Borsodi, vagy éppen a Borostyán megalkotása. Negyven évnyi munkája után életműdíjjal is jutalmazta a cég.

– Az utánpótlás nevelésében is részt vehettem, büszkén mondhatom, hogy töretlen az itt folyó munka minősége a kezdetek óta – summázta a cég történetét.

ÉM-HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!