Autó-motor

2020.05.26. 15:02

Hasít a miskolci Mercedes-Benz márkakereskedés

A kemény munka mindig kifizetődő – mi sem példázza ezt jobban, mint a miskolci Mercedes márkakereskedés eredményei.

Fotó: MATE GREGUS

Márciusig az MBM Auto Kft. csapata adta el a vidéki kereskedések közül a legtöbb autót, és áprilisban is mindössze pár darabbal szorultak a második helyre. Azaz a járványhelyzet sem tudta megakadályozni, hogy a régi, utolsó helyről az élre ugorjanak működésük négy éve alatt.

- Ez jól mutatja, hogy ebben a városban, és ebben a megyében van élet, működik, mi több, jól működik a gazdaság – mondta büszkén Balogh József, az MBM Auto Kft. ügyvezetője.

A siker titkát pedig a dinamikus, motivált kollégákban látja, akik minden területen kiváló munkát végeznek. Lényegesnek tartja azt is, hogy nagyon komoly készletük van az autókból, ennek köszönhetően pedig kézzel fogható a választás ügyfeleik számára.

- Emellett igyekszünk mindenkinek személyre szabottan autót és ugyancsak személyre szabott finanszírozási megoldást kínálni. Emiatt, bár jellemzően régióbeliek, de más megyékből is jönnek az ügyfeleink – tette hozzá.

Balogh József, az MBM Auto Kft. ügyvezetője.

A biztonság mindenek előtt

Balogh József arról is beszélt, hogy az elmúlt időszak őket is komolyan érintette, de gyorsan reagáltak. Akinek a munkája engedte, home office-ban dolgozott, akinél pedig ez nem volt megoldható, például a szerelőknél, szabadságot adtak ki nekik.

- Kettészedtük a szerelői csapatot, és heti váltásban dolgoztak, hogy elkerüljék egymást. A biztonság mellett arra is figyeltünk, hogy segítsük a kollégákat a mindennapokban, hogy meg tudják oldani a gyermekmegőrzést, így van olyan, aki a mai napig otthon dolgozik a gyerek miatt – mondta az ügyvezető.

Ami a biztonságot illeti, a kollégák és az ügyfelek védelme volt a legfontosabb. A dolgozók egészségvédő eszközöket használnak a szalonban – maszkot, szükség szerint kesztyűt -, az épületben minden felületet és a tesztautókat is folyamatosan fertőtlenítik. Minden javítás előtt van egy fertőtlenítési eljárás az ügyfelek autóit illetően is.

Értékesítési rekord

- Márciusig a vidéki kereskedések közül mi adtuk el a legtöbb autót. S bár áprilisban a vírusjárvány miatt visszaesett a forgalom, az országosan bevezetett intézkedések enyhülésével párhuzamosan szépen, lassan felélénkült a kereskedés. A kollégák mára teljes üzemmódban dolgoznak, újra hétfőtől szombatig tartó nyitvatartással várjuk a szalonban az érdeklődőket, és a szerviz is a megszokott, hétköznapi nyitvatartással működik. A szerviznél nagyon gyorsan visszaállt minden a régi kerékvágásba, az értékesítésnél egy picit lassabban ment ez, de – óriási örömünkre – ebben a hónapban rekord darabszámú értékesítésről beszélhetünk – tudtuk meg Balogh Józseftől, aki azt is elmondta, hogy az elmúlt időszakban új szolgáltatásokat vezettek be. Ilyen a hozom-viszem szolgáltatás a szervizben, amire nagy igény mutatkozik.

- Harminc kilométeres körzetben elmegyünk az autóért, elhozzuk és szervizeljük, javítjuk. A veszélyeztetett korosztályba tartozók féláron vehetik igénybe ezt a szolgáltatást. De van, amit meg tudunk oldani a háznál is, például egy kerékcserét.

Az MBM Auto Kft.-nél olyannyira nem állt meg az élet a veszélyhelyzet miatt, hogy immár maguk végzik a karosszérialakatos munkákat és a fényezést.

- Az ország legmodernebb fényezőkabinjában fújjuk az autókat, elsősorban természetesen a Mercedeseket. A járvány kezdete óta nagyon sokat kell dolgozni, de optimisták vagyunk és jó a hangulat – tette hozzá.

Optimizmusukat erősíti, hogy a márka több éve vezeti országosan a prémium ranglistát, és az idei év nagyon erősen indult. A legkeresettebbek továbbra is a terepjárók, az SUV-k, amiből hét kategóriát tudnak ajánlani. Egyre keresettebbek a hibrid autók is, a Mercedes-Benz Plug-In Hybrid, azaz konnektorba dugható, zöld rendszámos autókat kínál. És van már tisztán elektromos autója is, az EQC, amit nagyon élvezetes vezetni.

- A modellportfolió nemcsak a prémium, hanem a többi szegmensben is nagyon széles körű. És nemcsak személyautóként lehet a Mercedesre gondolni, hanem haszongépjárműként is. E tekintetben négy modellből lehet választani, és szinte mindegyik 4 év garanciával és 4 éves szervizcsomaggal vehető meg, akár 0 százalékos finanszírozással is – ismertette Balogh József, aki kitért arra is, hogy hamarosan új modellekkel ismerkedhetnek meg a vásárlóik. Jön a faceliftes E-osztály és érkezik a megújuló C-osztály is, emellett kisebb modellek is kaphatók majd hibrid változatban.

- Továbbra is hiszünk az elektromobilitásban, én magam is elektromos autóval járok egy ideje, amivel jelentősen csökkentem a környezeti terhelést. Az sem utolsó szempont, hogy cégautóként társaságiadó-kedvezmény vehető igénybe ezekre – hangsúlyozta.

Balogh József azt is elmondta, hogy az euroárfolyam miatt magasabb árak várhatók, de a készleten lévő transzportereket és személyautókat még a régi áron kínálják.

Dreamcars roadshowra készülnek

És ha valaki különlegességre vágyik, a nyár végére-ősz elejére tervezett dreamcars roadshown megismerkedhet az AMG motorokkal felszerelt autókkal. Tizenkét nagy teljesítményű autót próbálhat ki, és meg is veheti valamelyiket, vagy a próbát követően rendelhet egy másikat.

Szeretettel várunk mindenkit online és személyesen is!

Mercedes-Benz Miskolc – MBM Auto Kft.

26-os út kivezető szakaszán

+36 46 900 500

Facebook-on és Instagramon: Mercedes-Benz Miskolc

 

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!