Autó - Motor

2018.03.28. 10:32

Országszerte elindulnak a teljes körű útfelújítási munkák

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az útfelújítási program részeként idén mintegy 1200 kilométernyi út teljes körű felújítása indulhat el.

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az útfelújítási program részeként idén mintegy 1200 kilométernyi út teljes körű felújítása indulhat el.

A felújítási munkák első körében eddig mintegy 140 szakaszra vonatkozóan adott az elmúlt napokban munkaterületet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kivitelezőknek, a projektek év végéig ütemezetten, folyamatosan haladnak majd.

Két ütemben

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2017. december 13-án publikálta az idei évre tervezett útfelújítási munkáit. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, illetve a hazai forrásból megvalósuló mintegy 500 projektelemet tartalmazó beruházási csomag első körében március második felében a társaság összesen mintegy 140 szakaszon adott munkaterületet a kivitelezőknek. A két programnak köszönhetően idén csaknem 1200 kilométernyi út felújítása kezdődhet el, ami közel kétszeresen meghaladja a 2016-2017-ben elvégzett 667 kilométernyi útfelújítást. Tekintettel a programok volumenére, a munkálatok több körben, ütemezetten valósulhatnak majd meg. Az első ütemben szereplő projektek listája itt érhető el >>>

A két országos programban szereplő útfelújítások teljes listáját pedig itt találják meg az érdeklődők >>>

A társaság a teljes körű útfelújítások mellett a lokális javítási, vagyis kátyúzási, illetve nagyfelületű burkolatjavítási munkáit is folyamatosan végzi. A szakemberek a téli hónapokban is végeztek hidegaszfalttal kátyúzást, de a tartósabb, melegaszfaltos munkák március második felétől, április elejétől indulhatnak el. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban összesen 200 ezer tonna aszfalt felhasználását tervezi ezen munkálatainak elvégzése során. A kátyúzási munkákat az utak hierarchikus rendje szerint ütemezik, vagyis első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, végül a mellék- és bekötőutakon avatkoznak be.

Korlátozás, torlódás

A felújítások és javítási munkák idején általában félpályás korlátozásra, így a forgalmasabb szakaszokon torlódásokra is számíthatnak a közlekedők. Ezért az autósoknak országszerte érdemes még utazás előtt tájékozódniuk tervezett útvonaluk aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a utinform.hu weboldalon, ahol az érvényben lévő korlátozásokról és munkaterületekről is folyamatosan frissülő információkat kaphatnak az érdeklődők.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! A korlátozások és a javítási munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri a társaság.

ÉM


Első ütemben itt újulnak meg az utak Borsodban, Hajdúban és Szabolcsban:

Borsod-Abaúj-Zemplén:

  • Nekézseny-Borsodbóta összekötő út
  • Mezőkövesd-Ároktő összekötő út
  • Gesztely-Bőcs-Kesznyéten összekötő út
  • Vilmány - Vámosújfalu összekötő út
  • Tardona bekötő út
  • Zabar-Ózd összekötő út
  • Szirmabesenyő-Sajóvámos összekötő út
  • Hajdú-Bihar:

  • Balmazújváros-Hajdúnánás összekötő út
  • Püspökladány-Sárrétudvari összekötő út
  • Nyíradony-Nyírábrány összekötő út
  • Füzesabony-Debrecen másodrendű főút
  • Debrecen-Szeged másodrendű rendű
  • Nyíradony - Nyírbéltek összekötő út
  • Vámospércs-Nyírlugos összekötő út
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg:

  • Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse összekötõ út
  • Anarcs-Nyírbátor összekötő út
  • Tiszalúc-Nagycserkesz összekötő út
  • Kisvárda-Vásárosnamény összekötő út
  • Vásárosnamény-Mátészalka összekötő út
  • Jánkmajtis-Porcsalma összekötő út
  • Oros-Nyírjestanya bekötő út
  • A teljes lista, a pontos helyszínek és az útfelújítások költségei itt találhatók >>>


    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!