Autó - Motor

2018.01.31. 09:39

Szigorúbb lesz a jogsi annak, aki szívbeteg

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Megváltoztak a jogosítvány megszerzésének a szabályai.

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Megváltoztak a jogosítvány megszerzésének a szabályai.

„Ismeretlen okokból áttért az út menetirány szerinti bal oldalára és összeütközött a szemből szabályosan közlekedő autóval.” Egyre gyakrabban hallunk, olvasunk ilyen balesetről szóló hírt. A jogosítvány orvosi szigorításának célja épp az ilyesféle balesetek kockázatának csökkentése. Eleve vannak olyan balesetek, amelyek nehezen kivizsgálhatók, de a műszaki hiba általában 1-2 százalékukra ad magyarázatot. A balesetek többségét ugyanis az elalvás, a hirtelen rosszullétek, vagy a hirtelen halál okozza. A szigorításokkal ezeket a tragédiákat próbálják mérsékelni.

Krónikus betegek, figyelem!

Mint ismert, a nagyon súlyos cukorbetegség eddig is kizáró ok volt, ám most már bizonyos szívbetegségek és más egészségügyi problémák esetén sem automatikus a jogsi megadása vagy meghosszabbítása.

Már érvényben van az a rendelet, amely szerint nehezebben kaphatnak vezetői engedélyt a krónikus betegek. Nekik nem lesz elég a háziorvostól vagy az üzemorvostól kérni a papírt. Például a cukor-, szív-, valamint az idegrendszeri problémákkal kezelteknek, a folyamatosan gyógyszert szedőknek friss szakorvosi véleményt, labor- és egyéb diagnosztikai leleteket is be kell szerezniük – tudtuk meg.

Az új szabályok értelmében nem kaphat jogosítványt a vezető, ha van eszméletvesztéssel, rosszulléttel járó betegsége, vagy olyan kórban szenved, amely befolyásolhatja mozgásképességét. Például a súlyos szívritmuszavarban szenvedőktől biztosan megtagadható a jogosítvány.

Hetekig jogosítvány nélkül

Ezenfelül a jogszabály több tucat olyan betegséget is felsorol, amelyek megléte esetén évenkénti szakorvosi felülvizsgálatot írnak elő. A hivatásos sofőröknek nem lehet meghosszabbítani a jogosítványukat, ha például beültetett szívritmus-szabályozó, vagy bármi egyéb szívműködést segítő eszköz van a mellkasukban.

Szakértők szerint egy-egy vezetői engedély meghosszabbítása több tízezer forintba is kerülhet, sőt az is előfordulhat, ha valaki az utolsó pillanatig vár, hogy – a várólisták miatt – akár hetekre jogosítvány nélkül maradhat.


Jogsiköltségek

Az alkalmassági vizsgálat díja

  • 50 éves korig 7200 Ft
  • 50 és 60 éves kor között 4800 Ft
  • 60 és 70 éves kor között 2500 Ft
  • a 70. év betöltése után 1700 Ft
  • A másodfokú vizsgálat díja

  • 40 éves korig 10 800 Ft
  • 40 és 60 éves kor között 7200 Ft
  • 60 és 70 éves kor között 4800 Ft
  • a 70. év betöltése után 3200 Ft
  • Az okmányirodai ügyintézéshez szükséges dokumentumok

  • személyi igazolvány vagy útlevél
  • lakcímkártya
  • a háziorvostól kapott alkalmassági vélemény
  • a jelenlegi jogosítvány
  • Az okmányirodai ügyintézés díja

    4000 forint, illetve 1500 forint abban az esetben, ha az adott személy az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy az orvosi alkalmassági vélemény egy évnél rövidebb ideig érvényes.

    A pénzt csekken lehet befizetni (az okmányirodában adják ki a csekket, amit postán be kell fizetni, majd vissza­menni), vagy az okmányirodában bankkártyával is rendezhető.

    Figyeljünk a dátumra!

    A vezetői engedély több dátumot is tartalmaz. Az első oldalon lévő dátum magára az okirat érvényességére vonatkozik, míg a hátsó oldalon lévő dátum(ok) az egyes kategóriák érvényességére. Az érvényesség ellenőrzésekor az összes dátumot nézzük meg, mert előfordulhat olyan, ha maga a kártya még érvényes, de az adott kategóriára vonatkozó engedély már nem.

    Lejárt jogosítvány cseréjekor van lehetőség arra, hogy az új okmány elkészültéig lehessen vezetni. Ebben az esetben visszaadják a lejárt jogosítványt és adnak mellé egy igazolást, ami 2 hónapig érvényes. Amikor az új jogosítvány elkészült, az ügyintézés során megadott telefonszámra küldenek egy sms-t, hogy kész az új okmány és személyesen át lehet venni.

    Ehhez külön sorszámot nem kell kérni, hanem ügyintézési időben bármikor be lehet érte menni.

    Az új jogosítvány átvételekor a régit kell leadni, aláírni egy papírt és ezzel rendezve van a dolog.


    [related-post post_id="3694583"]

    [related-post post_id="3691866"]

    [related-post post_id="3602026"]

    [related-post post_id="3527409"]

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!