Autó - Motor

2017.04.19. 18:45

Kiss Pál Tamás újabb sikere rallycrossban

Miskolc - A rallycross országos bajnokság idei második versenyét is megnyerte a miskolci pilóta.

Miskolc - A rallycross országos bajnokság idei második versenyét is megnyerte a miskolci pilóta.

Húsvétvasárnap és -hétfőn Máriapócson rendezték meg a 2017-es rally­cross országos bajnokság második versenyét. A kétnapos rendezvény „csúcskategóriájában”, a Supercarsoknál 10 pilóta versengett egymással, és ennek során mindhárom előfutamot Kárai Tamás nyerte Kiss Pál Tamás előtt. Az elődöntőben külön versenyzett a két nagy rivális, ekkor mindketten az élen végeztek, így a döntőben is ők várták az élről a rajtot. A finálé azonban már nem sikerült olyan jól Kárai Tamásnak, ahogy a korábbi futamok, mert bár az első kör után még az élen haladt, a másodikban a jobb első féltengelye eltört, és ezzel számára véget ért a verseny.

Ismét Kiss Pál Tamás

A győzelmet így az ob első versenye – a Slovakiaringen megrendezett megméretés – után ismét Kiss Pál Tamás szerezte meg, ezzel az összetett pontversenyt is ő vezeti, és ebből az előkelő pozícióból várhatja a júniusi, pünkösdi folytatást, amelynek szintén Máriapócs ad majd otthont.

– Az Eb-s beállításokat próbálgattuk, de a Rabócsiring is sokat változott a tavalyi évhez képest, és minden igyekezetünk ellenére nem találtuk a helyes utat, még azok után sem, hogy új gumikat tettünk fel – mondta Kiss Pál Tamás. – Hiába erőlködtem, a kanyarokból nem tudtam kigyorsítani, Kárai Tamás ebben jobb volt, és előttem ért célba. Amikor az előfutamok végén kipasszíroztam az autóból mindent, akkor a köridők már javultak, és az elődöntőben már rendben volt a technika. Sajnos, a fináléban ellenfelem autója olyan károkat szenvedett, amivel nem tudta befejezni a versenyt, nekem hozzá képest szerencsém volt a lassú defektes kerekemmel. Hogy nem tűnök túl boldognak? Pedig az vagyok, csak meglehetősen fáradt, mert a bennem bujkáló betegségen is felül kellett kerekednem. Vasárnap hőemelkedésem volt, erős torokfájással, ömlött a könny a szememből, és gyógyszert nem mertem bevenni, mert az fáradtságot okozott volna. Hétfőre valamivel jobban lettem, részben attól is, hogy megtaláltuk a jó beállításokat. Úgyhogy örülök az újabb győzelemnek.

ÉM-BCS


Rallycross: Supercars

A Rallycross ob 2. versenyének Supercars-eredményei

1. Kiss Pál Tamás (Peugeot 208, Speed­box KESC), 2. Pucher Max (osztrák, Ford Fiesta, MJP Racing SC), 3. Vass Zoltán (Mitsubishi Colt, RXC Technics Motorsport SC), 4. Höller Alois (osztrák, Ford Focus, Höller Alois SC), 5. Mózer Attila (Skoda Fabia MK2, Nyirád Motorsport SC), 6. Kárai Tamás (Audi A1, Kárai MSSC), 7. Kotán Péter (Ford Escort, Alba RTSC), 8. Hangodi Zoltán (Nissan Pulsar, HQ RSSC), 9. Harsányi Zoltán (Mitsubishi EVO X, RXC Technics MSC), 10. Spitzmüller Csaba (Skoda Fabia MK2, S Motorsport ESC).


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!