Autó - Motor

2016.10.07. 19:59

Mecsek Rallye - Nem indul Kazár Miklós Baranyában

Miskolc - Spitzmüller Csaba és Hadik András akár feljebb is zárkózhat a ponttáblázaton.

Miskolc - Spitzmüller Csaba és Hadik András akár feljebb is zárkózhat a ponttáblázaton.

A kassai futam előtt motort cseréltek Kazár Miklós és Ferencz Ramón R5-ös Ford Fiestájában, aminek az lett az eredménye, hogy a korábbi többszörös magyar bajnok ismét harcban volt a futamgyőzelemért. Az utolsó szakaszon szerzett defekt miatt azonban szertefoszlottak a győzelmi remények, Kazárék végül harmadikként zártak a Felvidéken. A hétvégi, 50. Mecsek Rallye-­val kapcsolatban a párost megtaláljuk a nevezési listán, de mégsem lesznek ott Pécsett.

Ez most kimarad

– Nincs minden rendben az autóval, tönkrement egy olyan alkatrész, amelyet ilyen rövid idő alatt nem lehet pótolni. Éppen ezért fájó szívvel, de a csapat úgy döntött, hogy ezúttal nem indulunk, kihagyjuk a pécsi száguldást – indokolta Kazár Miklós. – Pedig már nagyon hiányzik a győzelem íze, Kassán közel voltunk hozzá, mégsem jött össze. A motorcsere valóban jót tett, 26 lóerővel erősebb lett a Fiesta a korábbihoz képest. Ezúttal ezt nem mutathatjuk meg, de a hó végén Ózdon természetesen ott leszünk, és már tervezzük a következő idényt is.

A borsodi párosok közül tehát Kazárék nem, a többiek viszont gőzerővel készülnek a pécsi hétvégére. A jubileumi futamon pénteken hét, szombaton további hat szakaszt teljesít a mezőny, ezután hirdetnek majd győztest.

Végletek embere

Hadik András eddig vagy második lett egy bajnoki futam végén, vagy kiesett. Ha folytatni tudná a sormintát, akkor a Mecsekben ismét egy ezüstnek kellene következnie, amivel nagyot lépne előre az éves összetettben. Jelenleg a hatodik helyen áll.

– Természetesen motivál a dobogó, esetleg a második hely megszerzése, de annyi balszerencsénk volt idén, hogy egy kicsit elment a kedvem az egésztől – utalt jelenlegi hangulatára Hadik András. – Eléggé megviselt ez a liftezés, de mivel becsülettel végigcsináltuk ezt a szezont, ezért be is fejezzük. Most Pécsett és Ózdon is rajthoz állunk, aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Nagyon jó pályák vannak Pécsett, nem véletlen tartják az ország egyik ralis fellegvárának. Kanyarokkal, hegyekkel teletűzdelt gyorsok várnak ránk, erre a programra senkinek nem lehet egyetlen rossz szava sem. Talán egy kicsit a reptér lóg ki a sorból, de ez is elfogadható, hiszen a közönségcsalogatás szempontjából ez is remek helyszín. Az érdeklődők talán jobban kilátogatnak egy ilyen helyre, mint a hűvös, esetleg esős időben az erdőbe. Apropó időjárás: nem tudni, mi vár ránk a hétvégén, komoly befolyásolófaktor lehet mindenki számára ezen a Mecsek Rallye-n.

Spitzmüller Csaba is készül a hétvégi megmérettetésre, mert szeretné legalább megtartani a jelenlegi ötödik helyezést. Mögötte azonban elég nagy a tülekedés, többen is veszélyesek lehetnek rá, ezért számára sem mindegy, hogy milyen eredménnyel zárul a pécsi száguldás.


Az országos ralibajnokság állása:

1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) 148,5 pont

2. Vincze Ferenc, Kuti Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 91

3. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 77

4. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot 208T16 R5) 72

5. Spitzmüller Csaba, Béres László (Mitsubishi Lancer EVO X.) 64,5

6. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) 62


Az 50. Mecsek Rallye programja

Október 7. (péntek):

14.30: Rajtceremónia – Pécs, Széchenyi tér.

15.03, GY1 – Reptér, Rallye Show/1

15.41, GY2 – Zobák/1

16.19, GY3 – Trefort-puszta/1

18.12, GY4 – Reptér, Rallye Show/2

19.25, GY5 – Zobák/2.

20.03, GY6 – Trefort-puszta/2.

21.36, GY7 – Reptér, Rallye Show/3

Október 8. (szombat):

11.33, GY8 – Árpádtető

12.16, GY9 – Bakonya/1

13.29, GY10 – Orfű/1

15.52, GY11 – Bakonya/2

17.05, GY12 – Orfű/2.

18.08, GY13 – Caming

18.38: Ünnepélyes célceremónia – Pécs, Széchenyi tér.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!