Arnót hírei

2016.11.14. 16:42

Arnót, a 800 éves település

Arnót - A rendezett, virágos és fejlődő településre ma is sokan költöznek.

Arnót - A rendezett, virágos és fejlődő településre ma is sokan költöznek.

Arnót a megyeszékhelytől észak-keleti irányban, 6 km-re helyezkedik el a Cserehát legdélkeletibb nyúlványa tövében, így a településről vonzó látkép tárul a Sajó-völgyre, Miskolcra és a Bükkre. A település a történelmi Borsod és Abaúj vármegyék határán fekszik, pár kilométerre az egykori zempléni határvonaltól. A község elnevezése valószínűleg az Ornolth­y személynévre utal, aki a település főura lehetett. Arnót első írásos említése 1230-ból származik, így 14 év múlva ünneplik a község hivatalos fennállásának 800. évfordulóját.

Nagy hagyományok

Arnót nagy evangélikus hagyományokkal rendelkezik, a lutheri reformációt követően néhány évtizeddel már protestáns gyülekezet működött a településen. Az 1600-as években a törökök felégetik, elpusztítják a községet, ezért az 1700-as évek elején újratelepítésre kerül sor szlovák anyanyelvű, főleg evangélikus vallású jobbágyokkal, a felvidéki Sáros vármegyéből. Még a türelmi rendelet előtt, hamarabb mint Miskolcon, 1779-ben szentelték fel a ma is álló, 2013-ban felújított lutheránus kőtemplomot. Ma Arnót az egyedüli olyan község a megyénkben, ahol mind a négy történelmi felekezetnek van saját temploma és lelkésze. Arnót szülötte többek között néhai Túróczi Zoltán evangélikus püspök és néhai Barcsák Zoltán professzor, az első magyarországi egyetemi legelőgazdálkodási tanszék megalapítója.

Az 1960-as években a község lélekszáma a korábbi ezerről megnőtt, a Zemplénből, Cserehátról sokan költöztek Arnótra, új utcák sora jött létre. Ezt követően főleg miskolciak választották új lakóhelyükké Arnótot, a lakosok száma jelenleg közel 2500 fő. Az egyházak, az intézményi alapítványok mellett öregfiúk sportegyesület, nyugdíjas egyesület és polgárőrség színesíti a település életét. A megyeszékhely és így a munkalehetőség közelsége miatt a rendezett, virágos és fejlődő településre ma is sokan költöznek, szeretettel várják az igényes lakókörnyezetre vágyókat. Arnót egy igazi „kertváros”, egyszerre megtestesítője a falusi hagyományoknak és a modernitásnak. Nem véletlen, hogy a település régi és új lakói közül sokan vallják: „Arnóton élni jó!”.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!