Zsinórban harmadik győzelmét aratta a MEAFC

Zsinórban harmadik győzelmét aratta a MEAFC
Zsinórban harmadik győzelmét aratta a MEAFC - © Fotó: MEAFC
Miskolc – Küzdelmes és izgalmas mérkőzést láthattak a szép számban kilátogató nézők.

Takács triplájával kezdődött a megegyező mérleggel (4 győzelem, 2 vereség) 3. és 4. helyen álló csapatok találkozója, majd kisvártatva Szögi és Máté is beköszönt távolról. Az eredményes hazai kezdést pontszegény, de annál nagyobb sebességű folytatás követte. A bonyhádiak kihasználták a házigazda hibáit, így közelebb jöttek is a negyed végére (14-11).

Szögi robogott, Timkó horgolt, Drahos triplát dobott, Morgen edző pedig nem tehetett mást, mint időt kért (21-11). Timkó újabb pontjaira a Bonyhád rutinos játékosai válaszoltak. Tömösváry betörésből, a sérülésből visszatérő Jilling pedig távolról volt eredményes. Béres gyönyörű passza után Galló dobott kosarat, ám a védekezések kicsit szellősre sikerültek, így Tömösváry újabb pontjaival felzárkóztak a vendégek. A villámgyors Gombos büntetőket harcolt ki, ám a hazaiaknál Drahos is elemében volt. Gólpasszal, tempóval és jó betöréssel vétette észre magát, utóbbiból – Máté bevonásával – Takács dobott szép hármast. Máté azonnal tempót is dobott, vezetett is féltávnál a MEAFC (38-29).

Nevezhetjük a büntetődobások negyedének is a harmadik szakaszt, hiszen a felek összesen 23 alkalommal kísérletezhettek a vonal mögül ebben a 10 percben. A MEAFC tisztára játszott triplái kimaradtak, ám Galló bentről betalált. Kovács triplázott kétszer is a túloldalon, majd üde színfolt volta sok büntető között egy eredményes Szögi-Timkó összjáték. A negyed végén a remekül játszó Szögi büntette büntetőkkel és ziccerrel a sportszerűtlen magatartásért technikai hibát is kapó Bonyhádot. Timkó behorgolt még egy kosarat ballal, majd Drahos osztotta ki Szöginek szépen a sarokba a slusszpoént (59-49).

Sokkal kevesebb büntető a zárásban sem esett (20), ám a csapatok ezúttal mezőnyben is remekeltek. Faragó tempóját egy Kopasz-Tömösváry triplaváltás követte, majd Drahos jegyzett gól jó plusz egyes játékot (66-56). A vendég időkérés után Faragó fújt eredményes dunántúli riadót, mert hárompontosát Gombos és Somogyfoki gyors kosara követte (66-63). A pillanatok alatt elolvadt hazai előnyt Kopasz gyönyörű megmozdulással, Takács pedig palánkos tempóval próbálta visszahízlalni. Takács hármasára nagy szükség volt később is, hiszen Faragó és Tömörsváry sem tétlenkedett (73-68). Újabb vendég büntetők után Szögi jutott könnyű ziccerig, majd szerzett labdáig. A MEAFC innen már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést. Rutinos játékkal okosan támadtak, majd a kötelezően érkező bonyhádi szabálytalanságokért megítélt büntetőket hibátlanul értékesítették. Takács utolsó másodperces „talált gólja” után jogosan járt a hazai publikum vastapsa a fiúknak. Egy erős és elszánt Bonyhádot sikerült legyőzni a Miskolcnak (84-74).

Jegyzőkönyv

MEAFC – Bonyhádi KSE
84-74 (14-13, 24-16, 21-20, 25-25)

NB I/B Piros csoport 7.forduló. Miskolc, Körcsarnok. Vezette: Vida Béla, Gaál István, Domán István.

MEAFC: Szögi (23/3), Takács (17/9), Máté (5/3), Galló (8), Béres (2). Csere: Timkó (12), Drahos (10/3), Kopasz (5/3), Lippai (2), Orliczki M. Edző: Bene Szilárd.

Bonyhád: Somogyfoki P. (10/3), Faragó (11/3), Gébert (2), Kovács (8/6), Tömösváry (21/6). Csere: Gombos (9), Somogyfoki Sz. (8), Jilling (5/3). Edző: Morgen Frigyes.

Bene Szilárd, vezetőedző: Egy izgalmas és színvonalas mérkőzést játszottunk a bajnokság egyik élcsapatával. Annak ellenére, hogy végig mi vezettünk, többször is izgalmassá tettük a találkozót. Az utolsó három mérkőzésen küzdésből és akarásból jelesre vizsgáztunk, bízom benne, hogy végérvényesen sikerült kimozdítani a csapatot az átmeneti hullámvölgyből. Köszönöm a srácoknak a közös munkát és az együtt átélt győzelmeket, a közönségünknek pedig a kitartó bíztatást. Bízom benne, hogy a továbbiakban is felfelé fog ívelni a MEAFC pályája.








hirdet�s