Ázsiai célpontokra készül az al-Kaida?

Japán pénteken bejelentette, hogy az országban szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a júliusi londoni merényletek óta.

Ezzel az ázsiai ország arra a csütörtöki nyilatkozatra válaszolt, melyben egy francia terrorizmusszakértő azt állította, hogy ázsiai pénzügyi központok elleni támadásokat tervez az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat.

Jean-Louis Bruguiere a brit Financial Times napilapnak adott csütörtöki nyilatkozatában azt mondta: az ázsiai merényletekkel a terroristák célja elsősorban az, hogy a térségben elbizonytalanítsák a befektetőket. A szakember lehetséges célpontként Tokiót, Szingapúrt és Sydney-t nevezte meg.

A szakértő állította: számos információ utal arra, hogy a régió, és azon belül is Japán lehet a következő támadás helyszíne. Szerinte ezek az ázsiai országok könnyebb célpontok a terroristák számára, hiszen kevésbé vannak felkészülve az ilyen akciókra, mint például az Egyesült Államok vagy Európa országai.

A japán kormányzat pénteki nyilatkozatában azonban azt állítja: az ázsiai ország eddig is részt vett egy nemzeközi együttműködésben, melynek célja a terrormerényletek megelőzése. Japánt korábban is többször megfenyegette az al-Kaida, mert rész vesz az iraki beavatkozásban, és 600 katonája jelenleg is Irakban tartózkodik.

Ázsia tud az al-Kaida-fenyegetettségről

Az ázsiai pénzügyi központok, különösen az Egyesült Államokkal jó kapcsolatokat ápoló országok régóta tudják, hogy az al-Kaida célpontjai lehetnek – írja az AFP.

Az ázsiai államok a New York-i, a madridi és a londoni merényletek után szigorúbb biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Csütörtökön egy francia terrorizmusszakértő azt nyilatkozta, hogy ázsiai pénzügyi központok ellen tervez támadásokat az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat.

Szingapúrban felfegyverzett rendőrök járőröznek a vonatok és a turisták által gyakran látogatott helyek környékén, emellett a nagykövetségeket is külön figyelik. Tokióban, ahol a világ legnagyobb tömegközlekedési hálózata van, a július 7-i londoni merényletek után kapcsoltak magasabb biztonsági fokozatra. Ausztráliában 130 ezer, az ország kikötőiben dolgozó embert vizsgálnak meg – jelentette be az ausztrál kormány pénteken. Ez részben szintén antiterrorista, részben pedig bűnmegelőző intézkedés.

Hong Kong vezetése nem tart merényletektől, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) decemberi ülésére mégis komoly biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe. A francia terrorizmusszakértő a Financial Times oldalain beszélt az ázsiai terrorveszélyről, mellyel szerinte a terroristák elsősorban a befektetőket szeretnék elbizonytalanítani a térségben. A szakember lehetséges célpontként Tokiót, Szingapúrt és Sydney-t nevezte meg.








hirdet�s