Zöld utat kapott a közgyűléstől a kormányzati negyed terve

Akt.:
Nagy képünkön a látványterv: ilyennek álmodják az ITC környékét. A kisebbik fotón: így néz ki most
Nagy képünkön a látványterv: ilyennek álmodják az ITC környékét. A kisebbik fotón: így néz ki most
Miskolc – A miskolci belváros is bővül az ITC-t és környékét érintő mega­projekt révén.

A megyeszékhely közgyűlése hétfői rendkívüli ülésén döntött Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendeletének módosításáról. A változások az ITC-székházat és az azt körülölelő – Uitz Béla utca, Corvin utca és Görgey utca által határolt – területet érintik. Ezen a területen épül meg ugyanis – ahogy már foglalkoztunk vele – a megyei kormányhivatal új közigazgatási központja, az úgynevezett kormányzati negyed.

nagy-kepunkon-a-latvanyterv-ilyennek-alm-11

A kormányhivatal szakemberei által megálmodott „építészeti megaprojekt” révén a Miskolc belvárosában lévő Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) és a szomszédságában lévő további két kormányhivatali épület megújul és – a kormányhivatal által felügyelt megyei hivatalrendszer egy helyre költöztetésével – alakul ki a jövőben a megyeszékhely új kormányzati negyede.

nagy-kepunkon-a-latvanyterv-ilyennek-alm-9

A legkorszerűbb építészeti eljárásokat magába foglaló terv által Miskolc történelmi belvárosa kibővül, és egy mindenki számára hasznos közösségi tér is létrejön a területen.

Történelem és jövőkép

A Corvin utca, az Uitz Béla utca, a Szemere utca, a Mindszent tér és a Görgey utca által határolt tömb Miskolc történelmi belvárosának határán fekszik, a belváros „déli kaputerülete”. A tömbben jelentős középületek állnak, a közforgalma azonban csekély, a miskolciak még nem igazán vették használatba a területet. Nincsenek olyan közterek, illetve olyan funkciójú intézmények, amelyek élettel töltenék meg.

Közlekedés, másként

A tér, illetve a hozzá kapcsolódó kelet-nyugati irányú térrendszer lehetőséget biztosít a tömb átjárhatóságára. A benne megfogalmazott irányok a környező épületek, illetve az egész tömb használatát, működését meghatározzák.

nagy-kepunkon-a-latvanyterv-ilyennek-alm-8

A tér összefogott megjelenése és zavartalan használata a jelenlegi közlekedési rendszer átgondolását, illetve átszervezését is igényli. A Mindszent térhez kapcsolódó új tervezett tér (lásd a keretes cikket – a szerk.) többféle funkciót tölt be egyidejűleg. A tér burkolt felületekkel, vízfelületekkel, zöldfelületekkel és kiemelt építészeti, képzőművészeti jelekkel valósulhat meg.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

A műemlék Csupros Mária-szobor (amely nevét a hajdani, a szobor lábazatára helyezett csuprokról kapta) a tér egy kiemelt pontjára történő áthelyezése is a tervek között szerepel. Így a szobor újra egy jelentős tér központi, iránymutató pontja lehet.

nagy-kepunkon-a-latvanyterv-ilyennek-alm-10

A kormányhivatali épület­együttes előterét az azt használók – ügyfelek, ott dolgozók vagy arra járók közösségi térként – agoraként is használhatják. Az épületek bejáratához kapcsolódó térrészt fedetten (üveg, perforált fém), de nyitottan alakítják ki.

Szaniszló Bálint –


Reprezentatív tér is lesz

A miskolci kormányzati negyed Puskás Péter építész és tervezőcsapata által készített tervtanulmányában úgy fogalmaznak, hogy „az új városszerkezeti szerep erőt sugárzó, reprezentatív tér létrehozását igényli Miskolc város történeti teréhez, a Mindszent térhez – a hajdani Mindszent település piacteréhez, főteréhez – kapcsolódóan. Ehhez az új térhez igazodnak majd a tömb tervezett, kiemelt jelentőségű középületei is.


itc_dvtk_strand
Miskolc - Rendkívüli testületi ülést hívott össze hétfőre Miskolc polgármestere, dr. Kriza Ákos. Három napirendet tárgyaltak a képviselők. Ebből kettő érintette Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rende...

Fantasztikus látványtervek a megújuló Miskolcról
Miskolc - A belvárost bővítenék ki az ITC-t és környékét érintő megaprojekt révén. Miskolc az a magyarországi város, mely zöld mintavárosként – a mozgalom alapelvei mentén – fogalmazza meg jövőképét, városfejlesztési stratégiáját és konkrét intézkedéseit a fenntarthatóság köré építi. A Borsod-Aba...








hirdet�s