Zökkenőkkel indult a kötelező elektronikus cégbejegyzés

Nagyon sok hibával indult a júliustól teljeskörű és kötelező elektronikus cégbejegyzés, az első napokban az ügyvédek által benyújtott kérelmek 40 százalékát dobta vissza a rendszer, most már csak 8-9 százalék a hibaarány – mondta hétfőn a Budapesti Ügyvédi Kamarában tartott sajtótájékoztatóján Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. A tárcavezető, a Fővárosi Bíróság elnöke és az ügyvédi kamara képviselője is – bár eltérő hangsúlyokkal – alapvetően sikeresnek és korszakváltónak nevezte az interneten keresztüli cégbejegyzést és változásbejegyzést, de az is kiderült, hogy a törvényben előírt egy óra határidőt még gyakran nem tudják teljesíteni.

Három hete már csak elektronikus úton lehetséges céget bejegyeztetni, illetve változást bejelenteni a cégbíróságokon. Ezzel beléptünk a XXI-ik századba, mostantól nem az állam, hanem az ügyfelek állnak a cégeljárások középpontjában – értékelte a változást Draskovics. Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke szerint a legfontosabb előrelépés, hogy a cégbírák mentesülnek a bejegyzési kérelmek elbírálása alól, idejüket a törvényességi felügyeletre fordíthatják.

Az igazságügyi miniszter elismerte, hogy akadtak zökkenők induláskor, az első napokban a kérelmek 40 százalékát dobta vissza a rendszer, de mostanra ez 8-9 százalékra csökkent. Gatter László viszont nagyon sok informatikai és jogszabályalkotási problémáról beszélt, és úgy fogalmazot, hogy “a jövőben működőképes lesz” a rendszer. A lehetőség amúgy nem új, 2006 óta választható elektronikus úton ilyen eljárást kezdeményezni, 2007-ben a havi átlag 26 ezer volt, idén júniusban 31 ezer, július első két hetében 27 ezer elektronikus beadvány érkezett országszerte.

Az elektronikus cégbejegyzés előfeltétele a hitelesített elektronikus aláírás beszerzése. Az 5118 budapesti ügyvédből 3145 már megtette ezt – mondta Horváth István, a Budapesti Ügyvédi Kamara képviselője. A cégbejegyzési vagy változásbejegyzési kérelmet mintaszerződésen kell kitölteni és elküldeni a bíróságra. A rendszer ezután “egyablakos” módon beszerzi a szükséges nyilvántartási számokat az APEH-től és a Közőponti Statisztikai Hivataltól, ami körülbelül 50 percet vesz igénybe, ezután pedig elküldi a cégbírósági végzést. Ezzel zárul a bejegyzés, amivel az új gazdasági társaság adatai azonnal meg is jelennek a cégnyilvántartásban – mondta Vanczák József, a rendszert üzemeltető Microsec Kft. ügyvezetője.

A törvény egy órát ír elő az elektronikus cég- és változásbejegyzésre, de ezt még gyakran nem tudják tartani – ismerte el Draskovics Tibor. Szerinte azonban így is óriási előrelépés ez a korábbi időszakhoz képest, amikor papíron és személyesen kellett benyújtani a kérelmeket, és akár hetekbe is beletellett, amíg az esetleges hibajavítást vagy hiánypótlást elvégezték.

A Független Hírügynökség kérdésére Draskovics Tibor elmondta, hogy a cégnyilvántartásra és -eljárásra 1991 óta sokmilliárd forintot költöttek, a mostani, legutolsó lépéshez szükséges fejlesztések 60 millióba kerültek. Horváth István szerint egy átlagos ügyvédi irodának körülbelül 100 ezer forintjába került az elektronikus cégeljárás lehetővé tétele, az elektronikus aláírás, programok, lapolvasó szkenner beszerzése, esetleg a számítógép bővítése.








hirdet�s