Zenélő villamos helyett

Akt.:
Zenélő villamos helyett
Miskolc – Az édesanya nem érti, miért hívták fiát zenélni, ha aztán mégsem kellett?

Egy édesanya (aki neve elhallgatását kérte)arról számolt be az Észak-Magyarországnak, hogy zeneiskolás gyermekét is megkérték (hivatalos kikérővel), hogy a múlt heti villamosünnepen klarinétozzon az egyik járművön. A gyerek lelkesen készült, pénteken felvette az ünneplőruháját, és társával együtt felszállt a kijelölt villamosra, hogy jó kedvre derítsék az utazóközönséget. Egy ideig nem volt semmi baj, de egyszer csak jöttek az ellenőrök, és kérték a zenélő diákokat, hogy hagyják abba a muzsikálást és szálljanak le. Az édesanya szerint felháborító, hogy a rendezvényről nem tudtak az ellenőrök, pedig azon a napon több megmozdulás is volt a villamosokon, gyermeke pedig egész héten erre a „fellépésre” készült. Amikor az édesanya telefonon reklamált az MVK Zrt.-nél, elmondása szerint kártalanítást ígértek neki.

Halkabban

Megkérdeztük az esetről az MVK Zrt. kommunikációs vezetőjét Pásztor Imrét, aki az Észak-Magyarországnak elmondta: a villamosünnepet egy külső cég szervezte. Az ellenőrök elbeszélése szerint ők nem szállították le a diákokat, csupán azt kérték, hogy halkabban játsszanak, mert némelyik utast zavarta a zene. A jármű beltéri kamerájának felvétele is bizonyítja, hogy a diákok tovább utaztak, és csak jó pár megállóval később szálltak le a villamosról. Kártalanítást pedig nem ígértek a szülőnek, hanem ajándékcsomagokat készítettek minden diáknak, akik közreműködtek a villamosünnepen – állítja a kommunikációs vezető.

Lapunk nem tudja, kinek van igaza, de az tény, hogy az MVK Zrt. vezetősége jövő héten találkozik az Egressy Béni Zeneiskola vezetőivel.

ÉM-HE


Eszünk, iszunk, vagy utazunk?

Miskolc – „Higgyék el, előfordulnak olyan esetek is, amikor az ellenőrt megtapsolják…” Interjú: Szórád Róberttel, az MVK Zrt. üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatójával. tovább »