Sport

2014.02.20. 19:13

A népkerti pálya licencét visszavonták

Miskolc - Az idei nemzetközi versenyeket Miskolcról „elvitte” Debrecen.

Miskolc - Az idei nemzetközi versenyeket Miskolcról „elvitte” Debrecen.A tavalyi évben két salakmotor versenynek adott otthont Miskolc, amelyekben az volt a közös, hogy mindkettő a nemzetközi salakmotorsport szövetség égisze alatt zajlott, mind az áprilisi páros Európa-bajnoki középdöntő, mind a májusban, Pünkösdkor megrendezett csapat világbajnoki elődöntő. Ez utóbbit kimondva is az utolsó salakmotor versenynek szánták a Népkertben. Háromnegyed évvel ezelőtt arról volt szó, hogy a miskolci önkormányzat bábáskodása mellett új helyszínen, új pályán folytatódik majd a miskolci salakmotorsport élet. Csakhogy 2014-ben sem a hazai, sem a nemzetközi versenynaptárban nem szerepel egyetlen miskolci salakos esemény sem.

– Nem rajtunk múlott, mert a nemzetközi szövetségnél még élnek a kapcsolataink, így az idei versenynaptár összeállításakor is érdeklődtek, hogy nem akarjuk-e megrendezni mondjuk a négy fordulóból álló egyéni Európa-bajnokság egyik versenyét, ami tulajdonképpen a GP-sorozat kicsiben, de sajnos pálya híján erre nem tudtunk igent mondani. Így ez a verseny, hasonlóan az idei páros Eb egyik elődöntőjéhez, Debrecenbe került át – tudtuk meg Jacsó Tibortól, a korábbi miskolci salakmotor versenyek szervezőjétől, aki arra a kérdésére, hogy mi a jelenlegi pályahelyzet Miskolcon, így folytatta: – A Népkert jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy ott salakmotor versenyt lehessen rendezni. Bár erre az évre még volt licence a pályának, de mivel a műszaki színvonalát tekintve alkalmatlan a versenyrendezésére, így ez visszavonásra került. Itt tehát nem lehet salakmotor viadalt lebonyolítani, és nem csak itt nem, Miskolcon máshol sem...

Pedig az utolsó népkerti verseny után Miskolc polgármestere, dr. Kriza Ákos arról nyilatkozott, hogy van már egy kinézett terület, amelynek kapcsán a környezetvédőkkel folyik egyeztetés.

A miskolci salakmotor helyzetéről készült cikk további részét a csütörtöki Észak-Magyarországban vagy az eszak.hu oldalon lehet olvasni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!