Üzemeltetőre vár az Időkerék – májusban újra lehet pályázni

Új pályázatot ír ki májusban a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) az Időkerék üzemeltetésére. Az eddigi, egyetlen érdeklődő ajánlatát elutasították január végén.

A főváros 56-osok terén álló, csaknem 300 millió forintból épült óriás homokóra évi 10-12 millió forintot “perget el”. Ennyibe kerül az őrzése, a feltöltése nitrogéngázzal és a szilveszteri átfordítása. Az állami tulajdonban lévő szerkezetet megpróbálták magánkézbe adni, novemberben pályázatot írtak ki rá. Öt évre ajánlották fel, legalább évi egymillió forintért. A január végi határidőig azonban csak egy jelentkező volt, a ferihegyi taxis társaság. A cég vezetője Veres István akkor a Független Hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a fővárost népszerűsítenék az Időkerékkel, Budapest logójaként használnák kulcstartókon, ajándéktárgyakon, kulturális programokat szerveznének a szerkezet közelében és a reptérről a homokóra érintésével hoznák be a turistákat.

A KVI azonban nem fogadta el az ajánlatot, Császy Zsolt csak azzal indokolta döntésüket, hogy a megvalósítási tanulmány nem volt elég meggyőző, mint mondta: árban megfelelt volna a pályázat, de a megfelelő hasznosítást nem tudta garantálni.

Az Időkerék még az ország uniós csatlakozására készült, mivel már EU-tagok vagyunk, a szerkezet ez a funkciója megszűnt. A cél most az lenne, hogy valami új tartalmat adjanak a köztéri homokórának – mondta el Császy Zsolt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság főosztályvezetője.

A vagyonkezelő májusban újra kiírja a pályázatot. Azt még nem tudni, mennyiben változnak majd a feltételek a korábbihoz képest.








hirdetés




hirdet�s