Zelaya hazatérne, bár hazaárulással is vádolják a volt hondurasi elnököt

Azonnali letartóztatás vár a puccsal megbuktatott, majd külföldre vitt hondurasi elnökre, ha hazatérne. A volt államfő, Manuel Zelaya azt mondta: ki akarja tölteni hivatali idejét, így haza akar térni. Zelayát tizennyolc különböző bűncselekmény elkövetésével, egyebek mellett hazaárulással és hatalommal való visszaéléssel vádolják.

Az államfőt vasárnap hajnalban pizsamában vitték el az elnöki palotából. A politikus Costa Ricában keresett menedéket. A hondurasi törvényhozás még vasárnap új államfőt választott. Roberto Micheletti beiktatása után azt közölte, hogy szó sincs puccsról. Micheletti januárig látja el a tisztséget.

Az ENSZ közgyűlése Zelayát ismerte el Honduras elnökének. A politikus szerdán Washingtonba utazik, hogy az amerikai vezetéssel tárgyaljon. Ez után térne haza. Noha a világ vezető hatalmai Zelayát támogatják, Hondurasban a társadalom nagyobb része üdvözölte a politikus menesztését.

Zelayának amiatt kellett távoznia, mert az államfő népszavazást akart tartani újraválaszthatóságáról és alkotmánymódosításról. A hondurasi törvények szerint csak egyetlen ciklus erejéig lehet ugyanis valaki elnök. A referendumot alkotmányellenesnek minősítették Hondurasban, és a hadsereg is ellenezte. Zelaya kedden már azt mondta ugyanakkor, hogy nem akar újra elnök lenni, mindössze hivatali idejét szeretné kitölteni, azaz januárig maradna államfő.








hirdet�s