Zebrán gázolt egy betegszállító autó Budapesten

Budapest, 2012. május 8., kedd (MTI) – Súlyosan megsérült egy fiatal nő, amikor elgázolta egy betegszállító autó egy gyalogátkelőhelyen kedden Budapesten, a XIII. kerületben.

Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel azt közölte: a XIII. kerületi Dózsa György út és Lehel utca kereszteződésében a nő a piros jelzés ellenére lépett le a gyalogátkelőhelyre, ahol elgázolták. A helyszínelés jelenleg is tart

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a gyalogost nem mentőautó, hanem egy úgynevezett “alternatív betegszállító autó” gázolta el. A 20 év körüli nő súlyos, roncsolt láb-, koponya- és medencesérüléseket szenvedett, de belső sérülései is lehetnek. A helyszínre érkező mentődolgozók ellátták a nőt, majd az ügyeletes traumatológiára, az újpesti Árpád kórházba szállították.

A baleset miatt egy ideig fennakadások voltak a 14-es villamos közlekedésében, de a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécserének tájékoztatása szerint mostanra helyreállt a forgalom.

– MTI –