Zavargások Ecuadorban, az elnök szerint puccskísérlet zajlik

Ecuador államfője szerint a hadsereg katonái puccsal akarják megdönteni az ország kormányát. Az elnök Rafael Correa csütörtökön azt mondta: “A puccsot az ellenzék szervezte, a hadsereg és a rendőrség bizonyos egységeivel közösen”. Az államfő ez életét féltve állítólag egy meg nem nevezett kórházban keresett menedéket a napokkal korábbi térdműtétjét követően.

Az ecuadori elnök szerint kórházi szobáját is megpróbálták megostromolni a katonák. De mivel a hadsereg főparancsnoka a hűségéről biztosította őt, úgy határozott, hogy nem mond le tisztségéről.

Bármi is történjék, szeretném kifejezni szeretetemet a családom és a hazám iránt” – mondta Rafel Correa egy ecuadori tévécsatornának nyilatkozva, azt követően, hogy a hadsereg 150 katonája elfoglalta, és ellenőrzése alá vonta Ecuador fővárosának repülőterét, míg további katonai egységek megrohamozták a kongresszus épületét.

A dél-amerikai állam fővárosában, és másik két legnagyobb városában (Guayaquil és Cuenca) rendőrök szálltak meg több kormányzati épületet. A legnagyobb zavargások azonban a fővárosban Quitoban alakultak ki, ahol a biztonsági erőknek könnygázt kellett bevetniük a tömeg szétoszlatására.

Az előzetes híradások szerint egyébként a katonák és rendőrök a ecuadori kormány azon terve ellen tiltakoztak, amellyel a jövőben eltörölnék az eddigi anyagi előnyeiket, például a bónuszukat.

– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s