Zárt tárgyaláson hallgatják meg Bácskait

Kérésére zárt tárgyaláson hallgatják meg Bácskai János dandártábornokot a Csongrád Megyei Bíróságon a hétfőn kezdődött büntetőperben.

Bácskait hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással és gondatlanságból elkövetetett államtitoksértéssel vádolják.

A vádirat szerint Bácskai János dandártábornok, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordináció Központ (SZBEEK) vezetője 2003-ban került kapcsolatba Kulcsár Attilával, aki ekkor a K&H Equities Rt. befektetői üzletágának volt a vezetője.

Kulcsár kérésére a dandártábornok a K&H Equities-nél lévő iratok lefoglalását kérte a rendőrségtől, hogy azok ne kerüljenek a brókercégnél vizsgálódni készülő Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) birtokába.

Ezeket a dokumentumokat azonban a közben elindult banki belső vizsgálat miatt már nem tudták a rendőrök megszerezni, így a PSZÁF-vizsgálat során fény derült a többmilliárdos csalásokra.

Bácskai az eljárás kezdete óta jóhiszeműségét hangsúlyozta, és azt mondta: nem akart semmilyen bűncselekményt eltussolni.

A Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa Kulcsár Attila mellett a perre tanúként idézte Tóth Andrást, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárt, Kiss Péter kancelláriaminisztert, és Lampert Mónika belügyminisztert is.

A büntetőper azután került a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa elé, hogy a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa még 2004. november 10-ei ítéletében hatályon kívül helyezte az addig eljáró elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására kötelezte.

Bácskait első fokon a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa felmentette az államtitoksértés vádja alól, a bűnpártolás vádpontját pedig hivatali visszaéléssé minősítette át. Büntetésképpen a dandártábornokot honvéddé fokozták le. Ezt az ítéletet helyezte hatályon kívül az ítélőtábla.








hirdet�s