Zaharcsenko halála – Robbantásos merényletben meghalt a donyecki szakadár vezető

Kijev – Életét vesztette Olekszandr Zaharcsenko kelet-ukrajnai szakadár vezető pénteken egy donyecki kávéházban elkövetett pokolgépes merényletben – közölték orosz és ukrán híradások.

A donyecki szakadár “hatóságok” az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint bejelentették, hogy elfogták azokat az “ukrán diverzánsokat”, akik szerintük felelősek a támadásért. Később a life.ru orosz hírportál saját értesülésre hivatkozva azt jelentette, hogy a hatóságok Zaharcsenko egyik testőrét gyanúsítják a merénylet végrehajtásával. Az illető ugyanis rögtön a robbanás után eltűnt a helyszínről, és most hajtóvadászatot folytatnak felkutatására.

Az UNIAN ukrán hírügynökség a life.ru helyszínről származó értesüléseire hivatkozva jelentette, hogy a robbantás után Zaharcsenkót a Szepar nevű kávéházból sérülésekkel kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.

A Fokusz ukrán hírportál szerint a kávéház, ahol a robbanás történt, Donyeck központjában van, mintegy 400 méterre az EBESZ-küldöttség donyecki irodájától.
A 42 éves Zaharcsenko 2014. november 4-e óta volt az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság vezetője, korábban már több, ellene irányuló merényletkísérletet túlélt.

A Donyecki Népköztársaság élére ideiglenesen Dmitro Trapeznyikov “miniszterelnök-helyettes” került.

A merényletet a szakadár “hatóságok” terrorcselekménynek minősítették, majd rendkívüli állapotot hirdettek ki a szakadár Donyecki Népköztársaságban.

A Novosztyi Donbassza hírportál jelentése szerint első intézkedésként lezárták az összes útellenőrző pontot a “népköztársaság” és az ukrán ellenőrzésű oldal között, se ki, se be nem engednek senkit. Az elhunyt Zaharcsenko tanácsadója, Olkeszandr Kazakov a hírportál szerint a Rosszija 1 orosz televíziónak nyilatkozva kifejtette: most az a legfőbb feladat, hogy megakadályozzák Ukrajna részéről provokációk végrehajtását és fenntartsák a rendet a “népköztársaság” területén.

Kazakov megerősítette, hogy a robbantásos merényletben súlyosan megsérült Olekszandr Tyimofejev, a szakadár “kormány miniszterelnök-helyettese és bevételi források minisztere”, aki szavai szerint véletlenül tartózkodott éppen Zaharcsenkóval egy időben a kávéházban.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerint vagy a donyecki szakadár “népköztársaságon” belüli bűnözőbandák között főként a 2014 óta megszerzett üzletek elosztása fölötti viták vagy az orosz titkosszolgálatok állhatnak Olekszandr Zaharcsenko szakadár vezető halála mögött. Erről Ihor Huszkov, az ukrán titkosszolgálat apparátusának vezetője beszélt a 112 Ukrajina televízióban. Szavai szerint az SZBU-nak olyan információi vannak, hogy Moszkvának az “útjában volt” Zaharcsenko, és mostanra fölöslegessé vált számára. “Többféle verzió is lehetséges, de a tény tény marad: Oroszország bűnözők keze által, vagy saját titkosszolgálatával eltakarítja a neki nem megfelelő vezéreket. A Kremlnek nincs szüksége olyanokra, akik tanúi a Donyec-medencében 2014 óta elkövetett túlkapásoknak” – mondta Huszkov.

Néhány hete az ukrán híradásokban is jelentek meg olyan Donyec-medencei forrásoktól származó értesülések, amelyek arról szóltak, hogy Zaharcsenkót hamarosan elmozdíthatják posztjáról. Lehetséges utódjaként felvetődött Denisz Pusilin, a donyecki szakadárok minszki főtárgyalójának neve, aki a szakadár terület “népi tanácsának” elnöki tisztét is betölti.

Pusilin pénteken a DAN donyecki szakadár hírügynökség jelentése alapján – Moszkvához hasonlóan – Kijevet tette felelőssé a merényletért, és leszögezte, hogy Donyeck megtorolja azt.

-MTI-