Zöld út a Selyemréti fürdőnek

Zöld út a Selyemréti fürdőnek
Zöld út a Selyemréti fürdőnek
Miskolc – A napokban leülnek tárgyalni a kivitelezővel, úgyhogy kezdődhet a fürdőépítés.

Zöld utat kapott a projekt hétfőn a városvezetéstől, mondta az Észak-Magyarországnak Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft. igazgatója a Selyemréti Strandfürdő kapcsán. Ez annyit jelent, hogy már kedden felveszik a kapcsolatot a kivitelezővel, és tőlük függ, mikor kezdődhetnek a munkálatok.

Nemrégiben arról írtunk, hogy a város szeretné átterveztetni a strandfürdő terveit – az előző városvezetéstől örökölte a projektet –, mert túl soknak tartja azt az egymilliárdot (közel 500 millió pályázati forrás és ugyanannyi önerő), amit rá kell költeni. Czinkné Sztán Anikó annak idején azt nyilatkozta lapunknak, hogy túl kevés épülne ennyi pénzből, ezért szeretnék elérni, hogy komplexebb, átfogó fejlesztés valósuljon meg.

Kriza Ákos polgármester a legutóbbi közgyűlési ülésen mint sikersztorit emlegette a strand ügyét: ez esetben sikerült átalakítani az eredeti terveket. Hogy miben? – kérdeztük. Az ügyvezető hangsúlyozta, annyi módosítás történt, hogy egy újabb pályázatot nyújtanak be, mégpedig a fogadóépület korszerűsítésére. (Erre most van is lehetőség.)

Százmilliós épület

Kérdeztük, mennyibe kerülne mindez, de az ügyvezető még nem tudott pontos összeget mondani, mint mondta, a tervezés előtt állnak, de százmillió forint körüli összeggel emelné a költségeket. Egyébként is többe kerül majd a fürdőfejlesztés, mint korábban kalkulálták az árak növekedése miatt.

Érdeklődtünk, pontosan mit jelent az említett „zöld út.” A támogatási szerződést még a korábbi városvezetés idején aláírták, kivitelező is van már, hiszen lefolytatták a közbeszerzési eljárást. Annak idején azért nem indult el a kivitelezés (tavaly kora ősszel), mert a kivitelező nem akarta aláírni a szerződést, arra hivatkozva, hogy a projektzárás határidejéig képtelenség elkészülni a munkálatokkal.

Czinkné Sztán Anikó elmondta, a projektzárás határidejének meghosszabbítását már kérték az uniós pénzeket kezelő cégtől, a NORDÁ-tól, és bár még választ nem kaptak, de bíznak a pozitív döntésben. (A vezetőváltás okozta bonyolult helyzetre hivatkoztak a kérelem megfogalmazásakor.)

Év végéig

Kérdeztük, mikorra készülhetne el a strandfürdő. Az ügyvezető szerint attól függ, mikor tud kezdeni a kivitelező. 2011 december 31-ig kérték egyébként a határidőmódosítást. A legutóbbi időpont 2011. szeptember elseje volt, de volt már jóval korábbi is, ha az „összejön”, már fél éve használhatnánk a felújított fürdőt.

Megemlítjük a polgármesteri bejelentést is (a képviselők legutóbbi közgyűlési ülésén ez is elhangzott), miszerint a Selyemréten évek óta elfolyó melegvízű forrást is hasznosítanák a projekt során. Czinkné Sztán Anikó megjegyezte, erre is pályázni kell majd , de ezt még egy komolyabb vizsgálatnak kell megelőznie. A környező intézményeket fűtenék a melegvízzel, de az épületeknek is enrgetikai szabványoknak kell majd megfelelniük.

Melegvízzel fűtött épületek

Vécsi György, a Miskolci Hőszolgáltató Kft. igazgatója elmondta, több mint egymillió köbméter 46 fokos víz folyik el évente a selyemréti strandnál, ezt szeretnék felhasználni a környező intézmények – első körben a Kós Károly szakközépiskola, a Petőfi kollégium, a MÁV rendelő fűtésére. Az Új Széchenyi Tervben írtak ki pályázatot a már üzemelő termálkutak fejlesztésére, a beruházást 85 százalékig támogatnák. A projekt során a beruházásnak együtt kell járnia az épületek hőszigetelésével és a fűtéskorszerűsítési programmal is. Ezekre is van pályázat. Vécsi György hangsúlyozta, a következő 3-4 hét lesz az előkészületeké, ettől függ, milyen gyorsan, és pontosan hol valósulhat meg a projekt. (Kérdeztük, a lakóházaknál is megoldható-e a melegvízzel való fűtés, de az igazgató szerint ebben a körben nem. Egyrészt e lakóépületek nem távhővel fűtenek, másrészt bonyolult lenne a tulajdoni viszonyok rendezése.) Érdeklődtünk, hogy milyen technológiával, és mekkora területen lenne megoldott a fűtés. Vécsi György szerint ez lesz a következő hetek vizsgálatának tárgya. Egy tény, a geotermikus potenciál kihasználása nagy megtakarítást eredményez. Ez esetben körülbelül (3 megawattról van szó) tíz közintézmény fűtésére lenne elegendő a mennyiség. Előkészületben van viszont egy másik projekt (Erről hamarosan be is számolnak) a PannErgyvel, ott 105 fok feletti vízzel az Avas negyedénél lenne megoldott a távfűtés.

ÉM-HM


A strandtervek

A strandtervek nem sokat változtak a korábbiakhoz képest. Öt medence épül. Lesz gyermekmedence csúszdával, tan-, tornamedence, és két télen-nyáron üzemelő üldögélős-dögönyözős.

A fogadóépület felújítása esetén egyfordulós pályázatról van szó, így akár a strand fejlesztésével egy időben elkészülhet. Bővülne a szolgáltatás, lenne benne szauna, infraszauna, megnyitnák a konditermet, lenne masszázs, és egyéb gyógyszolgáltatások. A földszint, a felső emelet és még egy szint férne bele a fejlesztésekbe nyílászáró cserével, szigeteléssel, a belső terek felosztásának megváltoztatásával.









hirdet�s