Zöld Nyíl-projekt: Több tíz kiló "villamos" jött

Zöld Nyíl-projekt: Több tíz kiló "villamos" jött

Miskolc – Több tíz kiló
„villamos” érkezett Miskolcra
szerdán délelőtt. Az
idézőjelet az indokolja, hogy ezek a villamosok
itt és most csak pályázat
(ajánlat) formájában léteznek.


Információink szerint három
jókora dobozzal és két kisebb
csomaggal jelentkeztek a
villamosgyártók
képviselői szerdán
délelőtt 11-ig, a tenderbontási
határidőig a miskolci
közlekedési vállalatnál
,
az MVK Zrt.-nél. Az
ajánlattevők között van
német, spanyol és olasz cég.

Egy villamos
ára


A Zöld Nyíl Villamosprojekt egyik
pályázata ez, a villamosok
beszerzésére kiírt, a másik
(lesz) a pályaépítésre
meghirdetendő. 31 villamost akar
vásárolni Miskolc, egy
szerelvény ára mai árfolyamon
több mint 600 millió forint. A menetrend:
mintegy egy hónapon belül dönt a
bíráló bizottság
arról, hogy szerinte melyik ajánlat
hány pontot ér. Az első helyre
soroltat ajánlja a
közgyűlésnek, amely épp a
döntés meghozatala
céljából augusztusban-szeptember
elején rendkívűli ülést
tart, hogy döntsön.


Az ajánlattevők – egy része
mindenképpen – aligha ismeretlen a
miskolci pályáztatók előtt,
ugyanis az elmúlt hónapokban
többfelé jártak miskolci
szakemberek, döntéshozók
villamosszemlén.

100 pont
adható


Az ajánlatokat elbíráló
zsűri a megadott szempontok alapján
pontozza a pályázatokat.
Néhány ezek közül: az
adható 100 pontból a legkedvezőbb
árra 68-at ítélhetnek oda.
Azután: fontos egyebek között a
zajszint, a férőhelyek száma, a
villamos tömege, vontatási
kapacitása, hajtási rendszere. És
még sok egyéb, pontosan megszabott
„tétel”.

Bő 18-18
milliárd


Úgy tudjuk, hogy 2010 végére
szállítja le a nyertes az első
két villamost, ezek azután egy
párhónapos engedélyezési
eljáráson esnek át, és ha
ez sikerrel lezajlik, az előörs után
érkezhetnek a többiek. Mind a
villamosokra, mind a
pályaépítésre (és
ennek kapcvsolt részeire)
körülbelül bő 18-18 milliárd
forint áll rendelkezésre. Az
önrész 10 százalék – a
többi uniós pénz –, ezt a
város már jó előre
félretette, ezért (is) bocsátott
ki korábban 5 milliárd forint
értékben kötvényt.

Árfolyamváltozás


Az árfolyamváltozás azért
nem érinti az önkormányzatot –
és az MVK Zrt-t –, mert a
kormány rendeletet hozott az esetleges plusz
(miskolc) költségek
„kivédésre”. Ha
többletfizetnivaló lenne – a
forint-euró kurzus változása miatt
–, akkor a különbséget az
állam állja. A tervek szerint a
pályaépítés 2010
elején-tavaszán kezdődik, 2011
végére pedig befejeződik.

SZG


Kapcsolódó cikkek:








hirdet�s