Helyi közélet

2013.03.22. 14:56

Továbbgurult a karácsonyi Segítünk-adomány

Miskolc - Ugye emlékeznek még: karácsonyi Segítünk akciónk során a tüskevári gyerekeknek egy adományozó 100 ezer forintot adott át?!

Miskolc - Ugye emlékeznek még: karácsonyi Segítünk akciónk során a tüskevári gyerekeknek egy adományozó 100 ezer forintot adott át?! Az intézmény vezetői azon tanakodtak, mire költsék, ami hasznos, emellett a lehető legtöbb gyermeknek szerez örömet. Így kötöttek ki a bicikliknél, hiszen a hamarosan kész gumipályához még hiányoztak a közlekedési eszközök. Csakhogy a boltban kapható járgányok nem elég biztonságosak az itt nevelkedő gyermekeknek. Így jutott eszünkbe a Miskolci Guruló Műhely és annak jó lelkű vezetője, Somosi János, hátha segítene. Nem csalódtunk.

Kiválasztották, megerősítik

– Először meglátogattuk a gyerekeket, hogy mégis kiknek kellenének a bicajok. Aztán pedig bújtuk a katalógusokat, hogy jönnénk ki legjobban az összegből úgy, hogy ne a minőségen spóroljunk. Az egyik nagyáruházban végül sikerült megvenni három biciklit, két kisebbet, amelyekhez voltak ugyan segédkerekek tartóval, de nem jelentettek volna biztonságos támaszt, így ezeket újakra cseréljük. A harmadik, nagy bicajra pedig háttámlát is szerelünk, amelyhez hevederrel lehet biztonsággal rögzíteni a nagyobb, elesettebb gyermekeket – magyarázta Somosi János, aki legalább annyira várja már az átadást, mint mi – és persze, a gyerekek. S hogy mit kérnek a segítségért? „Egy jó nagy köszönömöt!” Lehet gyakorolni, tüskevári gyerekek!

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában