boon-sportoldal

2010.07.13. 12:21

Jet-Ski ob: most pótolják, ami elmaradt

<p>Miskolc, Ónod - Az országos Jet-Ski bajnokság 2. fordulója júniusban a nem megfelelő verseny körülmények miatt elmaradt, azonban a nemzetközi Adria Kupát ezen a hétvégén július 17-18-án - végre megrendezik az Ónodi tavon.</p>

Mint arról már korábban beszámoltunk, a depó, a versenyiroda, és többek között a parkolók is vízben álltak június végén, így a halasztás mellett döntöttek a szervezők a jet-ski Adria Kupa borsodi helyszínével kapcsolatban. Viszont július 17-én és 18-án pótolják a viadalt a rendezők, amelynek "menüje" nem változik!
A versenyen a Runabout kategóriában megmérkőzik az Európa- ill. világbajnok Sümegi László, Vágott András, Gerencsér Csaba, Czeller Béla, Járányi Gergely és Ifj. Juhos Árpád. Sőt! A férfiak mezőnyében indul a női Európa és világbajnoki címet szerzett Heller Éva is. Az állósok közül rajthoz áll a kilencszeres magyar bajnok Pelei Sándor, az Európa és Világbajnok Bíró Péter és az Európa bajnoki ezüstérmes 17 éves Manuel Nobauer. Mivel az országos bajnokság nyitott, a magyar kiválóságoknak meg kell mérkőzniük az osztrák, német, szlovák, szlovén, cseh és szerb versenyzőkkel is.

Amatőröknek is


A Magyar Bajnokság minden futamán a profi kategória mellett két amatőr kategóriában is indít versenyt. A Runabout novice slalom férfi és slalom lady ülős kategória azért kerül megrendezésre, hogy a jet-ski szerelmesei kipróbálhassák tehetségüket a profi versenyzőkkel azonos pályán, de maximálisan biztonságos feltételek között, egy időméréses versenyen, ahol az újdonsült versenyző egyedül van a pályán. A versenyeken teljesen kezdők is elindulhatnak, akik még nem próbálták a jet-skit!

Az újonc versenyzőknek a szövetség biztosít:
- versenygépet üzemanyaggal,
- védőfelszerelést,
- az elődöntők előtt oktatást, felkészítést a versenyre.
A versenyen való indulás feltételei:
- éves licence díj 3.000 Ft,
- orvosi igazolás (helyszínen is megoldható),
- licenckérő adatlap kitöltése.
Leigazolásra a verseny helyszínén.
A nevezés amatőr kategóriában versenyenként 1.000 Ft.
A Novice Runabout és a Novice Ski zártpályás kategória azon amatőr versenyzők számára jelent kihívást, akik rendelkeznek saját jet-skivel és szeretnének megmérkőzni a hozzájuk hasonlóan kezdő versenyzőkkel. A küzdelem a vasárnapi nap folyamán 3 futamban zajlik Runabout és Ski kategóriában, amelyekben 8,5 – 12,5 kört kell teljesíteni futamonként.

Kategóriák
Pro-Expert: Runabout F1 Offshore, Runabout F2 Offshore, SKI F1 Offshore, Ski F2, Ski F1, Runabout F2, Runabout F1, Freestyle, X2 Novice (amatőr, kezdő): Női Runabout Slalom, Férfi Runabout Slalom, SKI Slalom, Zártpályás Runabout F1, Zártpályás SKI F1

PROGRAM

Július 17. (szombat)
8.30-11.00: Novice Slalom nevezés, edzés
11.00-14.00: Novice Slalom elődöntők
14.00-14.30: Novice Slalom döntők (6-6 fı)
14.40-15.00: Novice Slalom díjkiosztó
16.30-18.30: F1, F2 Offshore versenyek

Július 18. (vasárnap)
10.30-12.10: Zártpályás versenyek I. futam
12.40-14.20: Zártpályás versenyek II. futam
14.50-16.30: Zártpályás versenyek III. futam
16.30-17.00: Free-style
18.00-19.00 Díjkiosztó

A pálya megközelítés: Az M3-as autópályán a 151. km-nél az M30 autópályára, a 14. km-nél a 35-ös úton jobbra Muhi felé, Muhinál balra Ónod felé kb. 2 km-re, balra egy murvás úton lehet elérni a tavat.
GPS: É 47.988 48°, K: 20.92153°
A belépés díjtalan!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!