Vízumkönnyítést kérnek a szabadkai civil fórum részvevői

Zárónyilatkozat elfogadásával fejeződött be pénteken a szabadkai civil fórum, amely vízumkönnyítési kérelemmel fordul a magyar kormányhoz. A résztvevők elsősorban a kishatárforgalmi útlevél tervezett bevezetését bírálták.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által szervezett összejövetelen részt vett a másik két vajdasági magyar párt, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, emellett egyházi méltóságok és számos magyar érdekeltségű civil szervezet képviselője is.

Kasza József, a VMSZ elnöke felszólalásában erélyesen bírálta a magyar kormányzatot. A demográfiai mutatókat akarják általunk javítani, mert csak úgy kívánják megadni az állampolgárságot, ha áttelepülünk – mondta Kasza.

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt vezetője az ázsiai bevándorlókra tért ki. Szerinte, ha Magyarország meg szeretné oldani a demográfiai gondokat, akkor nem többezer ázsia bevándorló gondolatával kellene foglalkoznia, hanem a határon túli magyarság problémájára kellene megoldást találnia.

Csak egy jó megoldást ismerünk, mégpedig azt, hogy a vajdasági magyarság állampolgárságot kapjon – emelte ki Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke.

Magyarország bevezeti a kishatárforgalmi útlevelet, amely az ötven kilométeres határmenti övezetben való tartózkodásra jogosít fel – közölte a fórumon Horváthné Fekszi Márta, a magyar Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. A legtöbb felszólaló azonban bírálta a kishatárforgalmi útlevelet, mivel az a vajdasági magyarságnak 65 százalékát érinti, ennyien élnek ugyanis a határmenti övezetekben. Ezért ez további megosztottsághoz vezet, diszkriminálja a távolabb élőket.

Az összejövetel résztvevői zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben kifejtik, hogy a vajdasági magyarság a schengeni rendszer életbe lépésével újabb megpróbáltatások elé kerül. Megállapítják, hogy a vajdasági magyarság helyzetéért elsősorban a szerb vezetés a felelős, ugyanakkor a magyar kormánytól könnyítéseket kérnek. Javaslatuk egy pénzügyi alap létrehozása, amely a magyarigazolvánnyal rendelkezők számára visszatéríti a vízumügyintézés költségeit, illetve könnyített vízumkiadást kérnek. A nyilatkozatot eljuttatják a Magyar Köztársaság elnökének, kormányának, a parlamenti pártoknak és a Magyar Tudományos Akadémia elnökének.








hirdet�s