VW-botrány – Vizsgálatot rendelt el Franciaország

Párizs, 2015. szeptember 22., kedd (MTI) – Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy kiterjedő vizsgálatot indított annak kapcsán, hogy kiderült, a Volkswagen (VW) autógyár csalt bizonyos modelljei károsanyag-kibocsátását illetően.

A miniszter a közlemény szerint azt kérte a francia autógyáraktól, hogy “győződjenek meg arról, hogy nem voltak ilyen gyakorlatok Franciaországban”.

“Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségéhez (EPA) fordultam, hogy elkérjem azokat a megalapozott bizonyítékokat, amelyekkel felmérhető a csalás természete, és azokat az eszközöket, amelyekkel ezt észlelték” – írta a miniszter.

Ségolene Royal felkért egy, a francia állam által az Európai Bizottság számára megjelölt, tesztelésekre kijelölt céget, az UTAC-ot, hogy a csalási mechanizmusok megértése érdekében vegye fel a kapcsolatot az amerikai ügynökséggel, és tegyen javaslatokat az illetékes francia szerveknek.

Az EPA pénteken azzal vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járművébe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A Volkswagen kedd délelőtt közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy az európai piacon eladott, EU-6 dízelmotorral felszerelt új gépkocsik mindenben megfelelnek az előírásoknak, és a beépített szoftver semmilyen adatot sem befolyásol. “Diszkrepanciák” lehetnek az EA 189 típusú motorral üzemelő járművekkel, amelyekből világszerte 11 millió fut – áll a közleményben.

Az amerikai tisztalevegő-törvény értelmében a rendelkezéseket megsértő gyártó gépkocsinként 37 500 dollár büntetéssel is sújtható, így a Volkswagenre kiszabható bírság elérheti a 18 milliárd dollárt. Vizsgálat folyik Olaszországban és Németországban is, Dél-Korea szintén teszteléseket jelentett be.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés