VRCK: Két nap alatt 3:0 és 0:3

Akt.:
Ljubljanában biztosan nyertek a hazaiak (narancssárgában)
Ljubljanában biztosan nyertek a hazaiak (narancssárgában) - © Fotó: Tóth Milán
Kazincbarcika – A KEK-ben az első idegenbeli meccsét vesztette el a VRCK, idehaza veretlen maradt.

Két nap alatt két meccset játszott a Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata. Szerdán késő este, Szlovénia fővárosában, a Közép-Európa Kupa 5. fordulójában az ACH Volley Ljubljana vendégei voltak a sárga-kékek. A Bajnokok Ligája főtábláján szereplő hazai csapat ellen az első két szettben viszonylag jól tartotta magát a vendég együttes, hiszen mindkét játszmában 19-19 pontot értek el, de összesen 66 perc játékidő volt ebben a meccsben, mert a harmadik menetben ettől nagyobb lett a különbség a csapatok között. A nemzetközi sorozatban a szerdai összecsapás előtt 2-2 győzelemmel és vereséggel álló barcikai együttes mérlege tehát romlott, a hazai környezetben elvesztett két meccse és két idegenbeli sikere után a Vegyész ebben az évadban először kapott ki vendégként.

Fehérváron

A VRCK útban hazafelé ­Ljubljanából csütörtök este lejátszotta az évad utolsó bajnokiját, az NB I A-csoport 10. fordulójában, Székesfehérvárott a MÁV Előre SC-nél vizitáltak. Marek Kardos, a barcikaiak vezetőedzője ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint egy nappal korábban a szlovén ACH Volley Ljubljana ellen.

Páezék kiválóan kezdtek: koncentráltan, betartva a taktikai utasításokat röplabdáztak, 3–13-nál a hazaiak trénere már második idejét is kikérte. Rengeteg hibával játszott a vendéglátó, támadásban és fogadásban sem brillírozott, míg a VRCK mezőnymunkája ezúttal is jól volt (9–23). Nem volt kérdés, hogy ki a jobb, 16 perc alatt a Vegyészé lett a részsiker (10–25).

A második játszma elején Páez mutatott be egy bravúros feladást, annak ellenére, hogy nagy kifutója nincs a Jáky iskola tornatermének. A következő labdája sem volt csúnya a venezuelainak, blokk nélkül üttette a hatoson érkező Németh Sz.-t, de ebből a pontból Juhász P. is alaposan kivette a részét a jó elmozgásnak köszönhetően (4–7). 9–13-nál Németh edző kért időt, majd Kaposi szerzett három pontot jó ütéseivel (12–13). A kazincbarcikaiak részéről Szabó D. mutatta meg magát, gyorsan nyitott három ászt, jött is az újabb félperces pauza a MÁV oldaláról (13–19). Macko jó ütése már a 21. pontot jelentette a VRCK-nak, és amilyen szorosan indult a játszma, olyan simán ért véget (16–25).

59 perc alatt

A harmadik szettben 0–4-gyel nyitott a bajnok, majd 3–7-re módosult az állás. A fehérváriak kettőt is cseréltek a játszma elején, a VRCK-nál Árva érkezett Németh Sz. helyére (4–9). Az első pauzát 4–11-nél kérte ki a hazai együttes, aztán egy kis kapaszkodás után (8–12)visszaállt a hétpontos különbség – köszönhetően Árva jó ejtésének és Milev ász-értékű szervájának (11–18). Páez egy az egyben blokkolta ellenfelét, majd Gebhardt N. jelentkezett egy remek ütéssel (12–23), a találkozót végül Juhász P. jó sánca zárta le (14–25). A meccset 59 perc alatt húzta be a VRCK, és megőrizte hazai veretlenségét.

ÉM-TM


Jegyzőkönyvek
KEK-jegyzőkönyv

ACH Volley Ljubljana (szlovén) – Vegyész RC Kazincbarcika 3:0 (19, 19, 14)

Ljubljana, 100 néző. V.: Muha, Bardic (horvátok).

ACH Volley Ljubljana: Vilimanovic 4, Pokersnik 10, Puric 7, Mantha 15, Poluiain 13, Videcnik 6. Csere: Kovacic (liberó). Vezetőedző: Andrej Urnaut.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez, Németh Sz. 7, Macko 3, Szabó D. 11, Milev 3, Juhász P. 5. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Blázsovics 2, Árva 4, Toronyai, Gebhardt N. Vezetőedző: Marek Kardos.

Andrej Urnaut: – Egyik meccsre sem tekintünk előre lefutottként, örülök, hogy az első pillanattól az utolsóig koncentráltunk. Fontos volt ez a győzelem, és már a Bajnokok Ligájára készülünk.

Marek Kardos: – A nyitásunk nem sült, ahogy a fogadásunk sem volt tökéletes, és a széleken ismét impotensek voltunk. Nem szabadna ennyire sietnünk, kapkodnunk, mert bár egy szinttel feljebb játszik ez a Ljubljana, de sokkal jobb eredményre is képesek lehetünk ellenük.


NB I-es jegyzőkönyv
MÁV Előre SC – Vegyész RC Kazincbarcika 0:3 (-10, -16, -14)

Székesfehérvár, 100 néző. V.: Szabó P., Szarka.

MÁV Előre SC: Németh Zs. 7, Kaposi 4, Guzmics, Kholmann 1, Salazar 14, Stefanovics 1. Csere: Takács (liberó), Náhol, Neukum 4, Szőke, Sziládi, Nagy Á. (liberó). Vezetőedző: Németh Edmund.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez 4, Németh Sz. 5, Juhász P. 4, Szabó D. 14, Milev 12, Macko 8. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Árva 2, Gebhardt N. 1. Vezetőedző: Marek Kardos.

Németh Edmund: – Megérdemelten nyert ennyivel a Kazincbarcika, ez a különbség a két csapat között.

Marek Kardos: – Örülünk, hogy sikerült vereség nélkül megnyerni az alapszakaszt, de a java még csak januárban jön, az erősebb csapatok ellen.


Nagy dolog lenne a Vegyész-bravúr
Kazincbarcika - Szerdán MEVZA Kupa-fellépés Szlovéniában, Ljubljanában. A héten három mérkőzést is játszik a Vegyész RC Kazincbarcika élvonalbeli férfi röplabdacsapata. A sort szerdán külföldön kezdik, ugyanis a MEVZA Kupa 5. fordulójában, 20 órától az ACH Volley Ljubljana vendégei lesznek Szabó ...

Könnyedén nyert a VRCK (balra)
Kazincbarcika - A Vegyész RC Kazincbarcika röplabdacsapata a fehérváriakat győzte le bajnoki meccsen. A csütörtöki öt szettes CEV Kupa találkozót követően nehezen pörgött fel az újabb hazai bajnokira a Vegyész RC együttese. A bajnoki címvédő az előzetes várakozásoknak megfelelően ezúttal is némel...