Mindkét csapat kupatalálkozót vívott hét közben: a barcikaiak 3:2-re kikaptak Kecskeméten, így a jövő keddi, hazai visszavágón kiharcolhatják a négybe kerülést, míg az újvárosiak a MAFC-BME-Mapei otthonában győztek 3:0 arányban, tehát a második meccs már csak formalitásnak tűnik.
– Az ő mérkőzésüket nem láttam, így pontosan nem tudom megítélni annak színvonalát, de az összeállításból, a különböző információkból összerakva valószínüleg nem lehetett olyan erősségű, mint a mi kecskeméti csatánk – jelentette ki Dudás András, a borsodiak szakvezetője. – Nem rendelkezik bő kerettel a Dunaferr, de a tudásukat mutatja, hogy így is magabiztosan nyertek.
A szakember azt várja pénteken kora este játékosaitól, hogy folytassák azt a röplabdát, amit az Alföldön, ami remélhetőleg – legrosszabb esetben – 3:1-es sikert eredményezhet, amiért még ugyanúgy három bajnoki pont járna, mint a 3:0-ért. Merthogy a VRCK az alapszakaszban szeretné megkaparintani a harmadik pozíciót, viszont ehhez nagyon kellene ez a három egység.
– Én, mi, úgy számolunk, hogy ez a helyezés elérhető, de ezt nem elég kimondani – folytatta Dudás András. – Dunaújvárosban 3:2-re kikaptunk, úgy, hogy 2:1-re vezettünk, de ahhoz, az őszi mérkőzéshez képest sokat léptünk előre játékban, összeállt a garnitúra. Remélem, most jól be is tudjuk fejezni a meccset, amihez megfelelő alapot adott a kupatalálkozó, illetve a kellemes hangulatú edzések.
Dudás András nem árulta el, hogy Árva Milán ezúttal is kezdő lesz-e, mint Kecskeméten; a tréner tervei szerint olyan hatost kíván parkettre küldeni a Dunaferr ellen, amelyen ha változtatni kell menet közben, akkor az javulást eredményez. A VRCK mestere a center Orosz Ádámra, és a második számú liberóra, Germuska Péterre nem számíthat pénteken. A bajnokságban egyébként dupla fordulót bonyolítanak le, vagyis vasárnap is pályára lépnek az együttesek, kivéve a Vegyészt, amely ekkor szabadnapos lesz.
ÉM-MI