Vörös helyett narancs templomot kért a falu – Vasárnapi Blikk

Háromszor festették át az épülő kaposgyarmati templomot, mivel az első két szín felháborította a helyieket. A lakosok szerint a vörös a kommunizmust jelenti, a másik szín pedig a bugyirózsaszínre hasonlított – írja a lap.

Az épületet eredetileg téglaszínűre akarták festeni, de vörösre sikerült. Ezután világosabbra színezték, ami szintén nem tetszett a helybelieknek, mert az szerintük idővel bugyirózsaszínné fakult volna. Végül abban állapodtak, meg, hogy narancssárga lesz a megfelelő szín.








hirdet�s