Volvo Kupa – Súlyos vereség Montenegrótól

Budapest – Ritka súlyos kudarcnak indult, végül ötgólos hazai vereség lett a vége a Magyarország-Montenegró mérkőzésnek, amelyet a 11. Volvo Kupáért kiírt férfi vízilabdatorna keretében játszottak szombat este a Tüskecsarnok uszodájában.

Eredmény:

  • Magyarország-Montenegró 4-9 (0-3, 0-3, 2-1, 2-2)
    a magyar góldobók: Erdélyi, Decker Á. 2-2

Az ötödik helyet hozó riói olimpia óta mostanra jelentősen megfiatalított roppant gyámoltalanul, pontatlan, ennél fogva hatástalan játékkal kezdte az összecsapást a tavaly nyári ötkarikás játékokon negyedikként végzett riválissal szemben. Montenegró sorra-rendre szerezte góljait, s meg sem állt a nagyszünetig fél tucat találatig, miközben a hazai csapatból senki sem tudta bevenni az ellenfél kapuját.

Az első magyar gólra csaknem a harmadik negyed közepéig (!) kellett várni, ekkor – majdnem 19 perc elteltével, 0-7-nél – Decker Ádám volt sikeres, aki közelről juttatta hálóba a labdát (1-7). Hogy kevésbé csúfos látványt nyújtson az eredményjelző, még ebben a játékrészben Erdélyi Balázs is betalált (2-7).

A zárószakaszban – 2-8-nál – nyolcadik emberelőnyét végre kihasználta a magyar csapat: Erdélyi lőtt tisztes távolból nagy gólt. Az utolsó egy percben két gól esett, előbb a szintén duplázó Decker volt eredményes, de még erre is volt válaszuk a vendégeknek, akik 9-4-re diadalmaskodtak.

Märcz Tamás szövetségi kapitány úgy összegzett az M4 csatornának, hogy az elején az ellenfélnek minden összejött, a magyaroknál viszont hiányzott néhány támaszték, akit kivett erre a napra a csapatból.

“Elég mélyről kezdtünk, nagy pofonnak indult, a meccs közepe táján felébredtünk, de annyira új ez a csapat, hogy még hosszú az út, amit be kell járnunk, hogy sokkal jobbak legyünk” – tette hozzá.

A szombati másik mérkőzésen:

  • Horvátország-Szlovákia 17-3 (3-2, 5-0, 4-1, 4-1)

pénteken játszották:

  • Montenegró-Horvátország 7-7
  • Magyarország-Szlovákia 20-5

vasárnap:

  • Montenegró-Szlovákia 10.00
  • Magyarország-Horvátország 11.30

– MTI –








hirdet�s