Volt újságírónő Horvátország miniszterelnöke

Jadranka Kosor egykori újságírónőt választotta meg miniszterelnöknek a horvát parlament hétfő éjjeli szavazásán. Az 54 éves asszony Ivo Sanadert váltja, aki a múlt héten váratlanul lemondott tisztségéről.

A horvát parlament hétfő éjjel tartott szavazásán megválasztotta az új kormányfőt. A 153 fős törvényhozás tagjai közül 83 képviselő voksolt Jadranka Kosorra, míg 45-en ellene, így ő lett Horvátország első női miniszterelnöke.

Az 56 éves politikus beszédében elmondta, hogy legfőbb feladatának Horvátország európai uniós csatlakozását és a gazdasági válság leküzdését tekinti. Jelenleg az előbbi tűnik a nagyobb feladatnak, hiszen Zágráb felvételét hátráltatja, hogy még mindig nem sikerült területi vitáját rendeznie északi szomszédjával, Szlovéniával.

Éppen az eddigi csatlakozási törekvések sikertelenségét nevezte meg lemondásának egyik okaként elődje, Ivo Sanader, amikor a múlt héten bejelentette döntését. A horvát kormányfő hat éve töltötte be hivatalát, távozásának híre meglepetésként érte a közvéleményt.

Ami a gazdasági válság leküzdését illeti, Kosor szintén nehéz feladat előtt áll: az év első negyedévében a GDP 6,7 százalékot csökkent, a jegybank előrejelzésében 2009 egészére összesen négy százalékos visszaesést vár.

Kosor a Horvát Demokratikus Unió (HDZ) tagjaként már 2003 óta miniszterelnök-helyettes volt, főként a háborús veteránokkal és a családi ügyekkel foglalkozott. Az egykori újságírónő politikai karrierje a dél-szláv háború után kezdődött, miután egy menekültekkel foglalkozó rádióműsort vezetett Horvátországban.








hirdet�s