Volt már, aki a Szakmák éjszakáján választott

A cél, hogy felkeltse a diákok érdeklődését bizonyos szakmák iránt
A cél, hogy felkeltse a diákok érdeklődését bizonyos szakmák iránt - © Fotó: Ádám János
Borsod-Abaúj-Zemplén – Harmadszor rendezték meg a programot az ország szakképzési centrumaiban.


A program célja a kezdetektől az, hogy játékos, érdekes formában mutassa be a diákok és szüleik számára a szakképzéssel foglalkozó intézmények képzési palettáját.

Tátrai István József, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója emlékeztetett:

– Összesen több mint két­ezer-nyolcszázan regisztráltak, de ennél lényegesen többen vettek részt a programokon. Az eltérés oka annyi, hogy az érdeklődők csoportos érkezése miatt nem sikerült mindenkit regisztrálni – részletezte.

Segíti a pályaválasztást

A főigazgató azt mondta a programról, a Szakmák éjszakája mára benne van a köztudatban, sokan várják évről évre.

A Szakképzési Centrum tapasztalatai szerint a rendezvényen legnagyobb létszámot a csoportosan, pedagógussal érkező érdeklődők teszik ki, de emellett sok szülő is ellátogatott a gyermekével. – Nagyon sok a visszatérő, többen a pályaválasztás kapcsán is visszajönnek újból megélni a korábban kellemes élményt nyújtó programokat – mondta a vezető, hozzátéve, már van olyan diákjuk, akit a korábbi Szakmák Éjszakája élménye érintett meg, és a tapasztaltak hatására választotta jelenlegi tanulmányait.

szakmak-ejszakaja-01-aj

Hasonlóan vélekedik Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, aki úgy fogalmazott, a rendezvény segít a duális szakképzési rendszer működését is megismertetni a fiatalokkal.

Gyakorlat, gyakorlat

– Azt szoktam mondani viccesen, hogy elméleti csavarhúzás nincsen, minden szakmának el kell sajátítani a gyakorlati részét. Erre fektetünk sokkal nagyobb hangsúlyt a duális szakképzésben, ami egyértelműen beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen azt már látni, hogy a lemorzsolódás csökkent, a munkába illeszkedés hatékonysága jelentősen nőtt – részletezte a kamarai elnök, aki hozzátette, a demográfiai okok miatt még mindig hiány van a jól képzett szakemberekből, és ez Miskolcon és megyeszerte is egyre erősebben jelentkezik.

– 2013-tól növekvő tendenciát mutat a gazdaság, ez Miskolcon is egyértelműen érezteti a hatását. Ez a folyamat újabb szakemberek iránti igényt generál, viszont nagyjából ugyanettől az időponttól kezdve erős csökkenés mutatkozik a gyereklétszámban, így mostanra óriási verseny alakult ki az intézmények között a gyerekekért – jelentette ki Bihall Tamás.

Összegzésként hozzátette, a duális szakképzés mellett hosszú távon új vállalati kultúrára is szükség van, hogy a cégek az újonnan érkezett fiatal szakembereket képesek legyenek meg is tartani.

ÉM-TÁ


Nagy figyelemmel próbálták ellesni a diákok a szakmai fogásokat
Miskolc - Harmadik alkalommal éjszakázhattak a fiatalok a Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeiben. Országszerte színes programokkal várták az érdeklődőket a Szakmák Éjszakáján április 13-án. A rendezvény fő célja az volt, hogy játékos, érdekes formában mutassa be a diákok és szüleik számár...